Visszahelyezik a Budapest feliratot a bukaresti diadalívre, a román hadsereg dicsőséges ütközeteinek helyszíneit megörökítő településnevek sorába - közölte szerdán a román művelődési és örökségvédelmi minisztérium.




A diadalívet 1922-ben emelték az első világháború emlékére, amelyet Románia a győztes oldalon, valamennyi románok által is lakott területet "egyesítve" fejezett be. A diadalív belső ívére tizenkét településnevet véstek fel. Ezek között szerepelt Budapest is, a román hadsereg 1919-es, a "Magyar" (pontosabban zsidó) Tanácsköztársaság hadserege elleni győztes hadjáratának emlékét idézve fel (a mi 1916-os bukaresti látogatásunkról persze hallgatnak, mint a sír).

Az ismeretlen körülmények között bevakolt "Budapest" felirat visszahelyezésére az Adevarul című napilap indított sajtókampányt október elején.




Nem kellett sokáig győzködnie a magyargyűlölőket, a szomszédok "érzékenységére" ugyanis csak Budapest van éjt nappallá téve tekintettel, annyira, hogy még a magyarok ellen - sikerrel - uszító oláh főpapnak is szobrot állít Viktorunk. Meg is hálálják minden adódó alkalommal.




(Kuruc.info - MTI nyomán)

Kapcsolódó: Úgy járt Orbán az oláhokkal, mint a tótokkal: hiába egyezett bele a Saguna-szoborba, nem temethetjük újra Nyirőt