Mégis a Duna Aszfalt Kft., és nem a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép részvételével pályázó konzorcium építheti az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 23 kilométeres szakaszát - közölte a Napi Gazdaság. A lap információi szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) a napokban elutasította a konzorcium eljárás ellen benyújtott jogorvoslati kérelmét.

A beruházás előkészítése hosszú időre tekint vissza, az ügy korábban már megjárta a KD-t - idézi fel a Napi Gazdaság.

Az ajánlattételi dokumentációt nyolc ajánlattevő váltotta ki, ezt követően a Porr Építési Kft. idén áprilisban vitatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pályázati kiírását, és miután azt a beruházó elutasította, az osztrák építőcég a KD-hez fordult jogorvoslatért − a határozat szerint a Porrnak nem volt joga az eljárás megindítására, ezért az ügyet lezárta.

Ettől kezdve felgyorsultak a folyamatok, és a tenderre végül két pályázó nyújtott be érvényes ajánlatot: a Duna Aszfalt, valamint az EKMS−M43 Konzorcium. Az EKMS−M43 konzorcium tagja az EuroAszfalt, valamint a Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft.

Végül a NIF augusztus végi döntése alapján a Duna Aszfalt Kft. nettó 46,5 milliárd forintos ajánlatával nyert. Ezt követően fordult az EuroAszfalt vezette konzorcium a KD-hez, a kérelmező szerint a NIF-nek a jogsértések miatt a nyertesnek hirdetett Duna Aszfalt ajánlatát érvénytelenné kellett volna nyilvánítania.

Ennek végül a KD nem adott helyt. A határozat jogerős, bírósági felülvizsgálata kezdeményezhető, ami nem zárja ki a szerződés megkötését és a munkák megkezdését.

Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója a lapnak most azt mondta, még ebben a hónapban megkötik a szerződést a nyertessel, és az év végéig átadják a munkaterületet a kivitelezőnek, tehát rövidesen elkezdődhet az építkezés ezen a szakaszon. Ez azért is fontos, mert a határ romániai oldalán jó ütemben halad a beruházás, és a magyar területen 2014 nyarára készülhet el a sztráda.

(HVG)