Egy dél-kínai tigris
A nagyon ritka tigris-alfaj, a dél-kínai tigris egy példányát fényképezte le egy kínai földműves - jelentette be a kínai hírügynökség pénteken. Évtizedek óta nem láttak ilyen alfajt. Fotót viszont még nem küldtek róla, mellékelünk hát egyet egy fogságban élőről. A felvétel a hong kongi reptéren készült 2007 áprilisában.

A kutatók azt hitték, vadon már nem is él ilyen tigris, csak fogságban. Legutóbb 1964-ben láttak vadon élő dél-kínai tigrist. A kommunista vezető, Mao Ce-tung az 1950-es években kártevőnek nyilvánította az akkor még jó 4 ezres kínai tigrispopulációt és kampányt hirdetett kiirtásukra - vélhetően azért is, hogy csapást mérjen a buddhizmusban és más ázsiai vallásokban fontos szerepet játszó ragadozó követőire. (A szovjet büdöskomcsik hasonlóképpen bántak el a kászpi tigrisekkel.) Egy amerikai székhelyű állatvédő szervezet szerint további probléma, hogy a túlnépesedett Kínában kisebb lett a tigrisek természetes élőhelye és zsákmányállataik is  megfogyatkoztak. Szakemberek maximum 30-80 példányra becsülik a ma szabadon élő dél-kínai tigrisek számát, azonban évtizedek óta alig látni belőlük egyet-egyet.

Fogságban még közel hatvan jószágot nevelnek - valamennyit Kínában, ahol mára szigorúan védetté váltak. De valószínűleg már túl későn. A fogságban élő 59 dél-kínai tigrissel kapcsolatos legnagyobb gond a beltenyészet, mivel a jószágok mindössze hat felmenőtől származnak.

A dél-kínai tigris, amelyet minden más tigris felmenőjének tartanak, egyike a hat (és nem öt, mint néhol a sajtóban tévesen megjelent) megmaradt tigris-alfajnak, igaz, a maláji tigrist csak 2004-ben nyilvánították önálló alfajnak a megfelelő genetikai vizsgálatok elvégzése után.



A már kipusztult kaszpi (perzsa) tigris
A korábban létezett 9 alfajból három, a bali, a kaszpi vagy perzsa és a jávai tigris már kihaltak. Legalábbis évtizedek óta nem láttak belőlük egyetlen példányt sem, jóllehet a fenséges és különlegesen dús bundájú perzsa tigris szórványos előfordulásáról vannak meg nem erősített beszámolók. A még előforduló alfajok: bengáli tigris, szumátrai tigris (a legkisebb tigrisféle a többitől leginkább elütő génkészlettel, egyes kutatók szerint új fajjá alakulóban van, mindenesetre nem sokkal nagyobb egy leopárdnál), maláj tigris, amuri vagy szibériai tigris (ez a legnagyobb macskaféle ragadozó a világon, közel 2,5 mázsásra is megnő), indokínai tigris

A tigrisek egykor Koreától Törökországig, Közép-Ázsiától az indonéz szigetvilágig, Indiától Mandzsúriáig és Afganisztánig mindenütt előfordultak, sorsuk a XX. században pecsételődött meg. Ma a természetben már csupán 4-5 ezer egyed fordul elő, túlnyomórészük Indiában él. A szinte biztos kipusztulás fenyegeti a szumátrai, az indonéz és a dél-kínai alfajt. Egyébként is, ha egy faj egyedszáma minimálisra csökken, állatkertekben sem tehetnek sokat megmentésükért az elkerülhetetlen beltenyészet miatt.

(Kuruc.info - FH - AFP nyomán)