Ugrás a cikkhez
Mentőkre és rendőrökre támadt egy férfi Kállósemjénben; a 39 éves helyi lakost őrizetbe vették – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. A Kuruc.info "természetesen" el sem tudja képzelni, hogy már megint egy ártatlan cigány tiltakozott "elnyomása" ellen. A mentők lakossági bejelentésre egy családi (ezek mindig ilyen nagyon nagy családi bulik - a szerk.) verekedés sérültjeinek ellátására mentek ki vasárnap este a Nagykállóhoz közeli településre, de egy (véletlenül sem cigány - a szerk.) férfi fenyegette és téglával dobálta őket – mondta Fülöp Gergely. A főhadnagy tájékoztatása szerint a férfi a riasztott rendőr és határőr járőrre is rátámadt egy baltával és egy húsvágó bárddal, ők azonban testi kényszert alkalmazva lefegyverezték és megbilincselték. Az eset során egy rendőr főtörzsőrmester könnyû sérüléseket szenvedett, őt a férfi által bántalmazottakkal, a férfi élettársával és testvérével együtt látták el a mentők, akik szintén nyolc napon belül gyógyuló sebeket szereztek a verekedésben. A sajtószóvivő elmondta: a férfi ellen felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó, valamint hivatalos személyek elleni erőszak, illetve súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást.
Friss hírek az elmúlt 24 órából
09:05 Belgium továbbra is elutasítja a befagyasztott orosz vagyon "hasznosítását"08:48 Trump csak békemegállapodás esetén találkozna Putyinnal08:24 Frontális balesetben meghalt egy ember a Soroksári úton07:42 Norvégia ukrán követelésre lefoglalt egy orosz hajót07:24 Maduro mentelmi jogára hivatkozva kéri az amerikai eljárás megszüntetését06:53 Javította a német gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a DIW gazdaságkutató22:39 Új légiriadó-szabályok Ukrajnában22:15 Paksi fenékküszöb: kikezdte az építményt a felgyorsult sodrás és a meder kimosódása21:38 Titkosak maradnak a Fidesz-kormány kegyelmi ügyei 21:34 Lakástűz egy budapesti társasházban, tíz embert vittek el a mentők21:17 A német védelmi miniszter Oroszország esetleges ukrajnai győzelmének veszélyeire figyelmeztetett20:53 Drónt találtak Finnország partjainál20:30 Orbán Anita: készek vagyunk együttműködni az orosz hibrid fenyegetések elleni fellépésben20:26 A Mi Hazánk illegitimnek tartja a Független Közmédia Testület elnökének jelölését20:17 Több mint kétszáz volt holland politikus és diplomata sürget fellépést Izraellel szemben19:54 A német hatóságok egy fehérorosz-orosz és egy lett-orosz kettős állampolgárságú férfit azonosítottak a lipcsei drónincidens elkövetőiként19:20 Egy olasszá vált amerikai költő, akiről fasiszta szervezetet neveztek el18:56 Lengyel kormányfő: szabotázs okozta a tüzet a drónalkatrészgyártó üzemben18:44 Lemond Jászszentandrás fideszes polgármestere18:21 Halálra késelte japán élettársát egy ukrán állampolgárságú férfi Bulgáriában18:16 Amerika szerint rekordmennyiségű olaj haladt át hétfőn a Hormuzi-szoroson17:58 Nem kell tovább hisztiznie Zelenszkijnek a nyári szabadságok miatt: drónmegállapodást véglegesítenek Németországgal17:34 Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája17:16 Áramot vezetett a Zsolnay-mauzóleum kapujába egy drogos bűnöző, tizenkét év fegyházat kapott16:55 Ámokfutásnak minősítették a vasárnap hajnali svájci lövöldözést - az elkövető "már régóta nem érzi jól magát"16:34 Azbesztszennyezés: Nagykanizsán összekeverték a mintákat a laborban16:11 Megtartotta alakuló ülését a kegyelmi ügyet feltáró bizottság15:45 Öt pisztolyt akart Magyarországra csempészni autója pótkerekében egy szerb férfi 15:12 Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki14:50 Radnai szerint Siklósi Beatrixról és Moys Zoltánról nem mondható el, hogy "felkészültek, hitelesek, szakmailag és emberileg alkalmasak" 14:40 A nyugati civilizáció is átlát majd a világhódítók törekvésein - válasz Gulyás Virágnak14:26 Csütörtök éjjel válik nyilvánossá a kórházi fertőzések intézményi adatait közlő honlap13:56 Bayer Juditot javasolja a Független Közmédia Testület elnökének a művelődési bizottság13:37 Kutatás: az internetezők fele fordult már mesterséges intelligenciához egészségügyi témában13:08 Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják a kegyelmi ügyben12:44 Terrorellenes nyomozás indult Németországban, miután támadás ért egy elektromos alállomást12:34 A klasszikus ügyvédi iroda, ahol mindenkinek segítenek (x)12:01 Csak most kezdte meg az érdemi munkát a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság11:50 Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot ért el Mónus József11:33 Halálbüntetést is kiszabhatnak Charlie Kirk gyilkosára11:19 Grönlandi külügyminiszter: folytatódik a párbeszéd az amerikai kormánnyal10:55 Eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést a kormány10:28 Ruff szerint 60-80 ezer név is napvilágot láthat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor10:20 Gyengül a forint10:12 Szabotázs történhetett egy németországi elektromos alállomásnál09:55 Hosszú tengeri bevetés után kikötött Thaiföldön az Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozó