„Ha holnaptól Székelyföldön területi autonómia lenne, hol lenne a főváros?” Ez volt az első kérdés, és ebben a legnagyobb az egyetértés a megkérdezett székelyek között: 62,2%, azaz 84 személy Székelyudvarhelyet nevezte meg. Ezt követi Csíkszereda 14,8%-kal, Marosvásárhely 13,3%-kal és Sepsiszentgyörgy 5%-kal. 2 százaléknyi komótos székely Barótot vagy Kézdivásárhelyet írta be azzal az indoklással, hogy „ne kelljen mindenért Szentgyörgyre menni.” A tudatlanság jelensége itt bukkan fel először, 6 személy ugyanis (4,4%) Kolozsvárt szeretné az autonóm Székelyföld fővárosaként látni.
Mint említettük, ebben a kérdésben értenek leginkább egyet a válaszadók. Ennek a magyarázata két fő okban keresendő: az első hely vagy a várost, vagy annak gazdáját illeti. A következő kérdésre adott válaszok alapján inkább az első eset tűnik valószínűnek, és ha megnézzük az első három helyezettet demográfiai szempontból, azt az egyszerű és praktikus választ kapjuk, hogy minél magyarabb a település, annál több eséllyel pályázik a fővárosi rangra, ugyanakkor valószínűleg a március 15-i Székely Nagygyűlés is emelte a helység tekintélyét.
Jóval megosztottabbak a válaszok arra a kérdésre, kiket látnának szívesen a vezető testületben az emberek, amennyiben holnaptól autonómia lenne. Szász Jenő MPSZ-elnök bizonyult a legnépszerűbbnek, azonban mindössze 11,5%-kal, azaz 24 ember választotta őt a 135-ből. Egyes helyezésekkel a székelység megkérdőjelezhetetlen összmagyar gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot, hiszen 9,6% szerint Tőkés László EMNT-elnöknek, 3,8% szerint Szilágyi Zsolt, 1,4% szerint Toró T. Tibor alelnököknek is Székelyföld vezetői között lenne a helyük. Ennek jegyében olyan abszurd válasz is érkezett, mint Orbán Viktor (1,9%), Tabajdi Csaba (2 személy), de még Markó Béla RMDSZ-elnök is helyet kapna a vezető testületben, ha 9 személyen múlna. Csapó József SZNT-elnök 6 jelölést kapott, ami 2,8%-ot tesz ki, ugyanennyien nevezték meg Sándor Krisztinát, a MIT elnökét. Krizbai Imre ugyanannyi jelölést kapott, mint Orbán Viktor, 3 személy Frunda György szenátor kezébe adná Székelyföld sorsát. Öt személy az MPSZ és az SZNT soraiból szeretne vezetőket, ugyanennyien az RMDSZ-éből.
Az erre a kérdésre adott válaszokból világosan kitűnik, hogy jelenleg nincs az autonómiának olyan zászlóvivője, akire az emberek döntő többsége felnézne, viszont egy kis számolással át lehet a kérdést alakítani az autonomista csapat és az RMDSZ népszerűségének felmérésévé. Ily módon 59,6 – 8,1-es arányt kapunk, ami nem hajszálpontos, tekintve, hogy még 11 személy kapott 1-2 jelölést Árus Zsolttól Hantz Péterig, ez beleszámolás esetén viszont nem rontaná a statisztikát, ellenkezőleg, hiszen az RMDSZ-esek közül csak a Nagy Zsolt és a Kelemen Hunor neve merült fel, persze vannak határesetek, mint Garda Dezső, Mátis Jenő vagy Sógor Csaba, de ha az RMDSZ-tagságot betű és nem hovatartozás szerint értelmezzük, akkor Tőkés Lászlót is ide kellene sorolnunk.
A statisztikába beszámolt, de a felsorolásból kihagyott 21 százalék (tehát a tulajdonképpeni „első helyezett”) nem személyt megnevező válaszokból áll. Bár a kérdések itt is fedték egymást, így három részből adódik össze e szám, mégis ugyanazt jelenti: az emberek megcsömöröltek a politikusainktól, ami elsősorban az RMDSZ-nek köszönhető, de az MPSZ számára sem hízelgő, tekintve a konkrét megnevezéseket és azt, hogy általában van politikusokról szó; ezek a válaszadók becsületes és fiatal emberekben látják a jövőt. A három válasz így oszlik meg: 7,6% olyanokat látna szívesen a vezető testületben, akik most nem politizálnak, RMDSZ-es tisztségviselőket pedig egyáltalán nem, 6,7% szerint „nem személyfüggő, hanem becsületes, hozzáértő emberek kellenek, akik a közügyet előbbre valónál tartják önös érdekeiknél, erkölcsileg feddhetetlen személyek”, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy fiatalokra van szükség.
A következő kérdésben arra keresik a választ, milyen „akciókra” van szükség az autonómia kivívásához. A két leggyakrabban beikszelt válasz itt is csak hajszálnyi különbséget mutat, így nyugodtan össze lehet vonni eredményit: a megkérdezettek 22%-a, azaz 40 személy azt állítja, „erőteljesebb, egységes, tömeges, határozott, radikálisabb fellépésre, következetes, kitartó, céltudatos harcra” van szükség, ezek közül a tüntetéseket nevezik meg (a hely megjelölésével: Bukarest!), illetve a különböző civil és politikai megmozdulásokat. A második válasz szinte ugyanennyi szavazatot kapott, és nem áll távol az előző megvilágítástól: 21% szerint „ébresztőre, figyelemfelkeltésre, ismeretterjesztésre van szükség, mozgósítani kell a fiatalokat, az önrendelkezést népszerűsítő táborokat, bicikli- és gyalogtúrákat kell szervezni, át kell kerekezni a Havasalföldön és el Bukarestbe.” Ugyanide tart egy 3,8%-ot kapott válasz, melyben nagygyűlések, fórumok szervezését, az autonómia kikiáltását szorgalmazzák. A három válasz összevonása ellen egyetlen érvet lehetne felhozni, azt, hogy az első és a harmadikként említett válasz radikális, míg a második biciklizéssel és táborszervezéssel vívná ki az autonómiát. Ez nem állja a helyét, egyrészt, mert az ébresztők, ismeretterjesztő tevékenységek, biciklitúrák és a táborok legfontosabb feladata az, hogy megértessék a fiatalokkal, miért van szükség erőteljesebb, egységes, tömeges, határozott, radikálisabb fellépésre, következetes, kitartó, céltudatos harcra, tehát az a folyamat első része, ahogy a harmadikként említett válasz az utolsó, a válaszok közti különbség pusztán a helyzet megítéléséből fakadó különbségek eredménye. A radikalizmusról pedig annyit, hogy a hagyományos székely vér a válaszadók mindössze 4,4 százalékában diktálta a választ, az ők álláspontja: „fegyveres támadás, forradalom, vérontás nélkül nem lesz itt semmi.” Kifejezetten radikalizmusnak tehát ezt célszerű tekinteni. A határozott fellépés, illetve egyáltalán, a fellépésre tehát a válaszadók 51,2 százaléka szerint van elengedhetetlen szükség (és ide bizony beszámoltuk a 4,4-et is, mint a határozottság markáns megjelenítését). A másik hozzáállást a békés lelkületű atyafiak követik. Ők 17-en vannak a válaszadók között, és úgy gondolják, szeretet, békesség és összefogás eredményez majd autonómiát Székelyföldnek Romániában. Ez 9,3 százalék. További 8,2% szintén nem tudja, mit kellene tenni az autonómiáért. Szintén ehhez a csoporthoz sorolható újabb 6 százalék, azaz 11 ember, akik arról vannak meggyőződve, hogy az RMDSZ parlamenti munkálkodása nyomán lesz majd neki autonómiája. Továbbá 3,8% a párbeszédben és a szakemberek kerekasztal-beszélgetéseiben bízik, 3,3% az aláírásgyűjtésben és népszavazásban, 2,2% pedig a nemzetközi lobbiban, 1,6% kulturális rendezvényekkel vívná ki az autonómiát. Érdekesek a soron kívüli javaslatok is: propaganda, a sajtó megnyerése, megszorító intézkedések, román nyelvtudás, Székelyföld függetlenségét bizonyító akciók, „bármi a cél érdekében”, több magyar gyermek, sztrájk, „minden fajta szolgáltatás megtagadása a román állammal szemben, mert mi megélünk magunkra, s ők is tegyék ugyanezt.” Egy válaszadó szerint az ingyen sör az, ami az autonómia kivívásában fontos tényező lehet.
Figyelemreméltó a határozott fellépés és az autonómia-igény radikálisabb formája igenlésének az elsöprő aránya, de az aláírásgyűjtés és a népszavazás fontosságának alábecsülése is. Ennek egyik nyilvánvaló magyarázata az, hogy mindkettővel volt már dolguk az embereknek, s egyik se szép emlékként maradt meg emlékeikben, a másik pedig az, hogy egyik kezdeményezés kapcsán sem indult be még a felvilágosító kampány, amely az aláírás-gyűjtésnek és a népszavazásnak az önrendelkezési harcban betöltött kulcsfontosságú szerepét hivatott megértetni.
Igen derűlátóválaszok születtek arra a kérdésre, hogy mikor valósul meg az autonómia: 20,8% 1-2 évre, 20% 5-6 évre, 16,4% 10 évre, 9,7% 3-4 évre, 5,9% 15-20 évre tippelt. 3,7 százalék szerint csak rajtunk múlik, ugyanennyien vélik azt, hogy belátható időn belül nem lesz autonómia, 2,9 % szerint pedig most vagy soha. Egy vélemény szerint „már rég lenne, ha nem várunk 16 évet.”
Minden bizonnyal hiba lenne ezt a derűlátást rózsaszín naivitásként értékelni, sokkal inkább a többi kérdésre adott válasz során világlik ki az alapja, ami a jelek szerint nem más, mint az, hogy fogytán a székelység türelme, és immár hajlandónak látszik radikálisabban fellépni az autonómia érdekében.
Az ötödik kérdés a románok meggyőzésének esélyeit és lehetőségeit firtatta. Itt is összemosódik az első három válaszlehetőség, hiszen mindegyik a románsággal való párbeszédet tartja fontosnak: rávilágítani az autonómia előnyeire, hangsúlyozni, hogy a románság nem lesz kizárva belőle, az adók helyben maradásának előnyeivel érvelni (19%), tárgyalásokat folytatni (12,7), végül pedig anyagi, pragmatikus, európai történelmi érveket felhozni (9,9%). 9,9% szerint nehéz vagy lehetetlen jobb belátásra bírni szomszédait, 7,8% pedig nem tudja, hogy lehetne ezt megvalósítani. A további válaszok egy része szintén az első csoporthoz tart: 6,3% gazdasági érvekkel győzködne, 5,6% statisztikát készítene arról, mennyivel jobban élne mindenki. Összesen tehát 53,5 százalék párbeszéd-párti. Harciasabbak igen kicsi arányban voltak a válaszadók között: 4,2% szerint „erőszakkal, bottal, fejszével kell fellépni”, 10 személy szerint először magunkat kell megkérdezni, de másodszor is, mert „a baszkok sem kérdezték a spanyolokat.” Négy személy hazaküldené a románokat, de ha nagyon akarnának, hagyná, hogy maradjanak, viszont „akkor húzzák meg magukat, legyenek csendben.” 2,1 százalék szerint azért nem kell kérdezgetni a románokat, mert az autonómia alkotmányos jogunk, s „valamikor a románság is ugyanezt akarta.”
Az utolsó kérdés azt firtatta, mit tett a válaszadó eddig az autonómia megvalósulásáért. 37% férfiasan bevallotta: semmit. 13,7% igyekezett felhívni a figyelmet annak fontosságára, 11,2%tett már egy keveset és szívügye a kérdés. Mindössze 9,3% vett részt a székelyudvarhelyi nagygyűlésen és a ditrói nemzetgyűlésen, 8,7% biciklizett, ugyanennyien politikai téren tettek valamit, 5% imádkozik érte, 3,7% fogadta a kerékpározókat, 3% nyilvános vitákon szólalt fel. 2,5% „közmunkázott”, 1,8% pedig annyit tett ezügyben, hogy „ki sem férne.”
A válaszok aránya minden kétséget kizáróan egyértelművé teszi a székely álláspontot: radikálisan fellépni, hiteles emberekkel, most. Egyszerű képlet.
Kép és szöveg: Kuruc.info