FIAT Punto Evo - Grande nélkül is nagy

Eddigi – alig négy éves - pályafutása alatt két alapvető hibával küzdött az olasz Grande Punto. Végre mindkettőt kijavították. Az Autós Világ cikke.

FIAT Punto Evo - a hátsó lámpák nem LED-esek

Illetve, dehogy javították ki. Maradt amilyen volt, vagyis továbbra is kritizálni fogják a kemény, kisautós műszerfalát - ugyan már kérem, üljenek át egy alapfelszereltségű Volkswagen Polóba vagy Toyota Yarisba -, és továbbra is hiányzik belőle egy - a dinamikus külsejéhez megfelelő - potens benzinmotor. De megérkezett mellé - Magyarországra is - a Punto Evo, végre küllemében és minőségében is első osztályú belső berendezéssel és ütős MultiAir erőforrásokkal.

FIAT Punto Evo - karakterét az 500-astól örökölte

Illetve... sajnos a Start&Stop rendszerrel ellátott, Euro5-ös MultiAirre és MultiJetre egy kicsit még várnunk kell, Magyarországon egyelőre az olcsóbb ár miatt csak a régi - Euro4-es - motorokkal érkezik a Punto Evo.

FIAT Punto Evo - a könnyen cserélhető, olcsó részeket rajzolták át

Ezért egyelőre csak az új külsőnek, az igényesebb beltartalomnak, felszereltségnek örülhetünk. Nézzük, mit jelent ez! A Grande Punto formája nem módosult alapvetően, csak a gyorsan és olcsón cserélhető elemeket rajzolták át a designerek. Nagyjából újak a lökhárítók és a lámpák - az index új helyre költözött a „nappali fény" miatt, valamint a ködlámpa immár a kanyarfényszóró funkcióját is ellátja -, ezen túl pedig extra krómcsíkok díszítik a karosszériát. Míg a Grande Puntóból Punto Evo lett - bár a Grande Punto továbbra is a kínálatban marad -, addig a maseratis jelleg átadta a helyét az 500-as arculatának. Mostantól egyébként erre számíthatunk a FIAT háza táján: az 500-as annyira bejött és bejön az embereknek, hogy idővel a teljes paletta megkapja a kisautó jellegzetes vonásait.

FIAT Punto Evo - komolyabb műszerfal és középkonzol

Az utastérben viszont a nagyobb testvér, a Bravo vonalai köszönnek vissza - kifejezetten igényes anyagokba burkolva. Még az alapmodell is puha műszerfallal büszkélkedhet, a magasabb felszereltségűek pedig már bőrhatású betétekkel kápráztatják el az utasokat. A műszerek tehát akár a Bravóban, a középkonzol szintén komolyabb hangulatot áraszt, az ülések pedig kényelmesebbek lettek. Az opciós listára egy csomó hasznos és ötletes újdonság felkerült, például a Blue&Me-TomTom infotainment rendszer. Érintőképernyős kialakításának köszönhetően egyszerűen kezelhetők a telefonhívások és a navigációs funkciók rajta, valamint könnyen előhívható az összes fedélzeti információ - utóbbiak közvetlenül a fedélzeti számítógéptől érkeznek. Biztonság terén is magasabbra helyezte a lécet a Punto Evo, akár hét légzsákkal is felszerelhető, a vezetői térdlégzsák valamennyi kivitelben alapáron jár. A menetstabilizálót meg Hill Holder funkcióval egészítették ki, igaz, ezt már a régi Fiat Punto (2004) is tudta.

FIAT Punto Evo - komfortosabb, igényesebb beltér várja az utasokat

Térjünk vissza a motorkínálathoz, mi a régi, 77 lovas benzinessel próbáltuk ki az újdonságot, nem erős, de legalább kulturált. Ennél több szót nem is érdemes rá vesztegetni, ahogy a 75 vagy 90 lovas MultiJet dízelekre sem, vegyük inkább számba a jövőre érkező, Euro5-ös MultiAir és MultiJet erőforrásokat. Az előbbi szívó és turbós változatban kerül be a Punto Evo motorházteteje alá, 105, illetve 135 lóerővel. Ezek egy forradalmian új motorcsalád előfutárai, illetve legelső tagjai, melyeknek a „lelke" az elektrohidraulikus vezérlésállító szerkezet. E megoldással - mivel a teljes fordulatszám tartományban a terheléstől függetlenül a szívócsőbe épített fojtószelep szinte teljesen nyitva van - jelentősen csökkenthető az erőforrás szívási vesztesége, s ezáltal a fogyasztása.

FIAT Punto Evo - jövőre új Euro5-ös MultiAir és MultiJet motorok érkeznek

Az új FIAT Punto Evo valamennyi dízelmotorjában friss fejlesztésű, nagynyomású, közös nyomócsöves befecskendező rendszer dolgozik, de az Euro 5-ös besorolású kiviteleiben még a befecskendező fúvókák is újak. különlegesen kiegyensúlyozott vezérlőszelepükkel a korábbiaknál még pontosabban képesek szabályozni az égésterekbe jutó gázolajtöltetet. Ugyanakkor az egy cikluson belüli részbefecskendezések száma és időzítése is rugalmasabban szabályozható általuk, mint korábban bármikor. Az egyes befecskendezett töltetadagok közötti időintervallumok lerövidítésével az égéslefutás nem csak szabályozottabb, de egyenletesebb is lett. Ez jótékonyan hat a nyomatéki karakterisztikára, az emisszióra és a fogyasztásra is, ugyanakkor hatásosan csökken általa a zaj és a működési vibráció: az autó kellemesebben vezethető. A 75 és 95 lóerős aggregátokban széria a részecskeszűrő és a Start&Stop automatika (ez a MultiAir-ekhez is jár). Utóbbival városi forgalomban akár 15 százalékkal is csökkenhet a szennyezőanyagok mennyisége és a fogyasztás, vegyes üzemben pedig - az európai mérési ciklus alapján - 3,5 százalékos a csökkenés. E rendszert remekül kiegészíti a váltás esedékességi kijelző a műszerfalon, amely figyelmezteti a vezetőt a fel és visszakapcsolások optimális idejére.

S ami még fontos, de kimaradt: a csomagtartó a Fiat embléma megnyomásával nyitható, az utastérbe rendelhető hangulatvilágítás, és 7 vadiúj színben megvásárolható az Evo. Az autócsere program keretében 2 millió 390 ezer forinttól!

www.autosvilag.com