Türoszi sebesültek
Libanonban közel 40 civil halt meg az izraeli terrorcselekmények következtében. A Hezbollahnak az észak-izraeli Haifára mért ellencsapása kilenc áldozatot követelt. Vasárnap estig összesen legalább 130 libanonit öltek meg az izraeliek, több mint 300-at pedig megsebesítettek. Ma három kisgyermekkel is végeztek.
A zsidó hadsereg által megölt dél-libanoni személyek közül nyolc kanadai állampolgár volt. Izrael tovább bombázta Dél-Libanont, a bejrúti a reptér üzemanyagtárolóit és Türosz (
nem pedig Tyre, mint a Magyar Rádió műveletlen szerkesztői írják, Tyre az angol verzió, Pekinget sem használjuk Beijing-ként, ugyebár. Türosz mellesleg minimum a főníciaiak óta létező város - a szerk.) kikötőjét.
Az izraeli védelmi miniszter Haifában kijelentette: addig nem állítják le az offenzívát, amíg a Hezbollah, radikális siíta szervezet nem szünteti be az Észak-Izrael elleni rakétatámadásokat. Este váratlanul Bejrútba érkezett az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana és az ENSZ főtitkár különmegbízottja, hogy tárgyaljanak a libanoni vezetőkkel.
Izraeli katonai szakértők szerint egy hétre van szükség ahhoz, hogy vereséget mérjenek a Hezbollahra, ehhez képest a libanoni ellenállószervezet ma is képes volt Észak-Izraelt eltalálni.
A Libanon elleni támadások intenzitására válaszul, Izrael északi részére sosem látott mértékben hullanak a Hezbollah katyusái. A Hezbollah most már ipari létesítményeket, vegyi üzemeket is célba vett.
Haifán az egyik katyusa egy üzemanyagtartályba csapódott be egy másik pedig egy műhelybe, ahol vasúti kocsikat javítottak, és megölt legkevesebb 8, megsebesített több tucat dolgozót. A Haifai öbölben számos vegyi üzem található, ahol egy rakétatámadás akár természeti katasztrófát is okozhat. A rakéták miatt leállították a vasúti közlekedést Izrael északi részén. Az események hatására a hátország katonai parancsnoksága felszólította a tel -aviviakat, hogy legyenek készen esetleges rakéta-becsapódásokra arrafelé is.
Haszan Naszrallah (és nem Hassan Nasrallah magyarul, mint a radio.hu tévesen írja - a szerk.), a Hezbollah vezetője ugyanis legújabb telefonos üzenetében újabb meglepetéseket ígért Izrael számára, amit a tapasztalatok alapján egyre inkább komolyan vesznek Izraelben.
Az izraeli támadások arra késztethetnek elkeseredett libanoniakat, hogy feláldozzák az életüket hazájuk védelmében, és akár terrorcselekményeket is elkövessenek - jelentette ki újságírók előtt
Emil Lahud libanoni elnök. „Az erőszak terrorizmust gerjeszt, és ez nem megoldás" – mondta a Szíria-barát politikus, a Hezbollah libanoni síita felkelőszervezet támogatója. Hozzátette: Libanon nem fog meghajolni az izraeli nyomás előtt. „Libanon nem fogja megadni magát" – fogalmazott. Szaúd-Arábia időközben 50 millió dolláros segélyt utalt át az izraeli terrorizmus sújtotta országnak.
Gázában is gyilkolt Izrael, ahol nemcsak a Hamasz gerilláira, hanem szokásukhoz híven egy mentőautóra is rálőttek. Megölték a Hamasz három tagját, továbbá egy 75 éves asszonyt és 10 civilt megsebesítettek, köztük egy kisgyermeket.
(Kuruc.info - MR híreket korrigálva+AFP)