Elhatárolódik minden terrorszervezettől a dunaújvárosi polgárőrség, annak hatására, hogy felröppent a hír: Dunaújvárosban képezték ki Tóásó Elődöt, akit egy bolíviai börtönben tartanak fogva. Tóásó a Pannon Polgár Őrség túlélőversenyén vett részt egy alkalommal, amikor civilek is indulhattak.

Hat éven át szervezett a polgárőrség túlélőversenyt fegyveres testületek részére. Két nap alatt 120 kilométert tettek meg gyalog, menetfelszerelésben a résztvevők. Egyre nagyobb volt az érdeklődés a verseny iránt, ezért megnyitották civil szervezetek számára is. Így vehetett részt rajta 2006-ban Tóásó Előd. Hogy ott volt, arról a napokban az Országos Polgárőr Szövetségtől szerzett tudomást a dunaújvárosi polgárőrség.

20-30 fős csapatok indultak a versenyen. Nem ellenőrizték, hogy ki nevezett be, arról pedig nem tehetnek, hogy évekkel később mibe keveredett. Kínos számukra, hogy kiképző egységnek nevezik őket, és elhatárolódnak mindenféle terrorszervezettől - magyarázkodott a Független Hírügynökségnek Lőwinger Zoltán polgárőrvezető. Tóásó soha nem volt a polgárőrség tagja. A jelentkezőket átvilágítják, és erkölcsi bizonyítványt kérnek tőlük - tette hozzá.

Az egyik országos napilap a közelmúltban írta meg, hogy romániai lapok több alkalommal foglalkoztak az állítólag Dunaújvárosban bejegyzett és a város környékén gyakorlatozó harcosokkal. A szervezet a Székely Légió, amelynek tagjaként vett részt Tóásó a Pannon Polgár Őrség túlélési gyakorlatán. A Székely Légió honlapján még ma is látható egy képpel illusztrált írás a gyakorlatról.

(FH nyomán)