Villámárvizeket, közlekedési fennakadásokat okoztak vasárnap Romániában az ország több térségét érintő zivatarok.
A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint a Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Busteni városát, ahol autókat és két járókelőt is elsodort a hegyekből lezúduló áradat. Az üdülőváros Sinaia felőli bejáratánál egy 33 éves nő végtagsérülést szenvedett, amikor magával ragadta a víz, de nem kellett kórházba vinni, a mentősök a helyszínen ellátták - közölte Prahova megye prefektusa.
A farönköket és egyéb hordalékot magával sodró villámárvíz miatt több órára megbénult a közlekedés a Brassót Bukaresttel összekötő DN1-es főúton. Több, autójában rekedt sofőrt és utasaikat tűzoltók szabadítottak ki a vízben elakadt vagy elsodort járművekből.
A Valcea megyei Perisani község területén 11 jármű utasait kellett kimenteni, miután a heves esőzések miatt bekövetkezett földcsuszamlás tönkretett egy erdei utat. Az Arges megyei Campulung városának központi parkjában fákat döntött ki a vihar, Voinesti faluban pedig a szél által leszakított faág eltorlaszolta a vasúti pályát.
Bukarestben is fákat döntött ki és pincéket, alagsorokat árasztott el, autókat rongált meg a vasárnap délutáni zivatar. A vihar a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott, ugyanis a bukaresti Északi pályaudvaron megszakadt a villanymozdonyok áramellátása.
A sorozatos zivatarok, felhőszakadások miatt a székelyföldi Kovászna és Hargita megye, illetve a moldvai Iasi megye több településén négyzetméterenként 60-65 liternyi csapadékra és heves jégesőre figyelmeztető harmadfokú (vörös) riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
(MTI)