Minden vonat helyett MÁVBusz közlekedik Vámosgyörk és Gyöngyös között július 20-tól augusztus 31-ig, mert a vasúti pálya felújítása miatt szünetel a vonatforgalom az érintett szakaszon - közölte a MÁV-csoport a honlapján.

A közlemény szerint az 1,1 milliárd forintos költséggel megvalósuló munkálatok eredményeként megszűnnek a vonatok menetidejét mintegy 3-5 perccel növelő sebességkorlátozások, szeptembertől pedig ismét 80 km/órás engedélyezett sebességgel haladhatnak majd a szerelvények, ezáltal pontosabbá és megbízhatóbbá válik a közlekedés a 85-ös számú Vámosgyörk-Gyöngyös vonalon.

A Gyöngyös-Mátra térségébe utazóknak a vágányzár időszakában a Volán járatait ajánlja a cégcsoport a főváros és Gyöngyös között, a buszok pedig a Gyöngyös autóbusz-állomáson csatlakoznak a Mátrafüredre, illetve Mátraházára induló buszokhoz. Július 1-jétől új menetrendi struktúra lépett életbe, így a Mátra belső vidéke is már óránként érhető el a buszokkal - emelték ki.

A vágányzár és a pótlóbuszos utazás már július 19-én érinti az utolsó kettő Budapestről induló, szeptember elsején pedig még az első két Gyöngyösről a főváros felé közlekedő, hajnali Mátra InterRégiót.

Vámosgyörk és Gyöngyös között július 19-én 22:30-tól az aznapi utolsó két vonattól kezdődően szeptember 1-jén 5 óráig (az első két Gyöngyösről induló vonatot helyettesítve) szállítják MÁVBuszok az utasokat. A pótlóbuszok mindkét irányban megállnak Gyöngyös, autóbusz-állomáson, így elősegítve a csatlakozást a helyközi buszjáratokra.

A vágányzár alatt a vonatok Budapest és Vámosgyörk között a megszokott menetrend szerint közlekednek, az érkezési és indulási időket tekintve csak 1-1 perces változás van. Vámosgyörkről a vonatok érkezése után MÁVBusz indul Gyöngyösre.

A MÁVBuszok menetideje 33 perc, ezért az utasok a megszokotthoz képest 25 perccel később, óra 19 perckor érkeznek Gyöngyösre.

A karbantartás idején a Vámosgyörk és Gyöngyös között közlekedő egyes helyközi autóbuszok (3670, 3671) is igénybe vehetők. Ezeken az autóbuszokon a vasúti menetjegyeket elfogadják a Vámosgyörk-Gyöngyös viszonylatban. Vámosgyörk és Gyöngyös között csúcsidőben tízpercenként, azonkívül félóránként, óránként közlekednek a buszok, amelyek vármegye- és országbérlettel is igénybevehetők - olvasható a közleményben.

A változásokkal kapcsolatos további részletekről a https://www.mavcsoport.hu honlapon lehet tájékozódni.