Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról - közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján.

Aleksandar Vucic közölte: nem túl optimista azzal kapcsolatban, hogy május 22-ig sikerül megállapodást elérni az orosz részesedés értékesítéséről.

A szerb elnök újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a tárgyalások "nem mennek jól", ugyanakkor továbbra is nyitva hagyják a lehetőséget azelőtt, hogy megfelelő megoldás szülessen. Hozzátette: reméli, hogy az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) megértéssel viszonyul majd Szerbia helyzetéhez, és az országot nem sújtja szankciókkal. Az amerikai engedély május 22-éig biztosít időt a megegyezésre a feleknek.

Aleksandar Vucic úgy fogalmazott: Szerbia igyekszik fenntartható megoldást találni, de a helyzet rendkívül összetett. Kiemelte azt is, hogy a világgazdaság súlyos válságban van, amely jóval túlmutat az olajpiaci problémákon.

A tárgyalások során többször is felmerült, hogy Belgrád számára alapvető feltétel a pancsovai kőolajfinomító teljes kapacitású működésének megőrzése. Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy Szerbia számára ez a legfontosabb nyitott kérdés, mivel a finomító működése közvetlenül érinti az ellátásbiztonságot és a szerbiai piac lefedettségét.

Szerbia már a kezdetektől jelezte, hogy ha nem lesz más lehetőség, készen áll maga megvásárolni az orosz tulajdonrészt a NIS-ben.

Az Egyesült Államok 2025. október 9-én vezetett be szankciókat a NIS ellen az orosz többségi tulajdon miatt. A Mol-csoport január 19-én közölte, hogy megállapodott a Gazpromnyefttel egy kötelező érvényű keretmegállapodás fő feltételeiről, amelynek értelmében megvásárolná az 56,15 százalékos részesedést.

Az orosz Gazpromnak 11,3 százalékos részesedése van a NIS-ben, leányvállalatának, a Gazpromnyeftnek pedig 44,9 százalékos. A szerb kormány részvényeinek aránya jelenleg 29,87 százalék, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak.

(MTI)