Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói tulajdonosa ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A közleményben azt írták: a negyvenes éveiben járó vádlott vállalkozásának villanyszámlája 2023-ban drasztikusan emelkedett, ezért 100 ezer forintért megbízott egy férfit, hogy a mérődoboz zárópecsétjét bontsa meg, és alakítsa át a mérőórát, hogy az a ténylegesen használt villamos energiánál kevesebbet mérjen.
Ezt a vádlott segítője úgy oldotta meg, hogy rézlemezekkel eltérítette a bemenő áramerősséget a fogyasztásmérő óra belső áramtekercsétől - tették hozzá.
Kiemelték, hogy a koszovói férfi ezzel a módszerrel fél év alatt több mint 30 ezer kilowattórányi áramot vételezett jogtalanul, azonban 2023 szeptemberében a szolgáltató munkatársai ellenőrzést tartottak a pékségben, és ekkor mind a zárópecsét megbontását, mind a vezetékek illegális átalakítását észrevették.
A vádlott a lebukása után az okozott kárt megtérítette a szolgáltatónak - jegyezték meg.
Az ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfira jelentős értékre elkövetett lopás miatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
