Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett kedden délelőtt JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és felesége, Usha Vance.

A kétnapos látogatásra érkező alelnököt és feleségét katonai tiszteletadás mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A látogatás során az alelnök Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal, majd a miniszterelnökkel beszédet mondanak a Magyar-Amerikai Barátság Napja címmel meghirdetett nagygyűlésen, az MTK Sportparkban.

Korábban írtuk: JD Vance tűkön ül

Várja a találkozót "jó barátjával, Orbán Viktorral" JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, aki erről a Budapestre indulás előtt nyilatkozott újságíróknak.

Az X-en közzétett bejegyzés szerint JD Vance azt mondta, hogy számos, az amerikai-magyar kapcsolatokat érintő kérdésről tárgyal a magyar kormányfővel.

Az alelnök közlése szerint Európa, Ukrajna és több más ügy is hangsúlyosan szóba kerül majd a budapesti tárgyaláson.

(MTI)