Holtan találtak egy ötven év körüli testvérpárt a zalai Várvölgyön. Az 55 éves férfi és a nála egy évvel fiatalabb fivére holttestét az otthonuk padlásán találták meg. A Zaol.hu információi szerint a két férfi öngyilkos lett.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a portál megkeresésére annyit közölt, hogy a keszthelyi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Frissítés: titkos szekta és 70 millió forint

Az elmondások szerint az öngyilkos testvérpár – az 55 éves Lajos, és a nála egy évvel fiatalabb öccse, Péter – visszahúzódó életét élt, szinte egyáltalán nem vettek részt a település közéletében. Nem voltak tagjai semmilyen helyi szerveződésnek, nem jártak rendezvényekre, de még a kocsmát sem látogatták. Eleinte nem is tűnt fel a falubelieknek, hogy nem látják őket, ám az már gyanús lett, hogy egyik ismerősük egy héten keresztül nem tudott bejutni hozzájuk. Ekkor kezdtek arra gondolni, hogy talán valami történhetett velük, írja a Zaol.



A falubeliek szerint ennek az épületnek a padlásán találták meg az öngyilkos testvérpárt (fotók: Gyuricza Ferenc)

- Úgy tudom, a padláson találták meg őket, ahol felakasztották magukat – mondta a lap egyik hírforrása. – Azt beszélik a faluban, hogy vadonatúj köteleket vettek, szóval biztos, hogy előre elterveztek mindent. Talán betegség vehette rá őket, hogy megöljék magukat, másra nem nagyon tudok gondolni, hiszen köztudottan nem voltak anyagi gondjaik.

Az idősebb férfi erdész volt, de már korábban otthagyta munkahelyét. Egyesek szerint azért, mert belépett valamilyen titkos szektába, aminek filozófiájával nem illett össze az erdőgazdálkodási tevékenység, pontosabban a fák kivágása. Lajos ezt követően méhészkedni kezdett, akárcsak az öccse, aki már jó ideje ezt a foglalkozást űzte. A falubeliek szerint a méhészet jól jövedelmezhetett számukra, hiszen a tragédia helyszínén több mint hetvenmillió forintnyi készpénz került elő.

A tragikus haláleset valamikor november első felében, talán a hónap elején történhetett. A testvérek temetésére viszont csak az elmúlt hét péntekén került sor a falu úgynevezett felsőzsidi temetőjében. Az elhunytak földi maradványait a helyiek elmondása szerint szüleik sírjában helyezték örök nyugalomra.




- Közvetlen családtagjuk egyikőjüknek sem volt – mondta Barcza Balázs, Várvölgy polgármestere. – Rokonaik azonban vannak, ők távolabb élnek, nem Várvölgyön. A temetést a hozzátartozók intézték.

A község önkormányzati vezetője hozzátette: valóban nagyon megrázta a falut a tragédia híre, mindannak ellenére is, hogy a testvérek szinte egyáltalán nem vettek részt a település rendezvényein, így aztán talán nem is ismerte őket a község valamennyi lakosa. Barcza Balázs szerint mindenki értetlenül áll a történtek előtt, aminek okait egyelőre nem tudják. A polgármester megerősítette, az elhunytak mindketten Várvölgyön éltek, bár az egyik testvérnek korábban volt lakása Keszthelyen is, amit körülbelül egy éve adhatott el. Talán azért is, mert valójában nem is lakott Keszthelyen, életvitelszerűen mindig is Várvölgyön tartózkodott.

(Zaol - 24 nyomán)