A Miskolci Járási Ügyészség minősített foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt egy vendégvadász ellen, aki rálőtt egy túrázóra a Bükkben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a férfi tavaly februárban egy borsodi vadászterületen "az elvárt körülmények fennállása nélkül" adott le célzott lövést gépjárművéből. A vadász arról sem győződött meg, hogy a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti.
A lövedék az érintett erdőrészen túrázó, éppen megpihenni szándékozó férfi bal lábának combközepét találta el, súlyos sérüléseket okozva. A sértett több műtéten is átesett, amelyeket hosszú rehabilitáció követett, de a sérülése következtében a bal lábának elváltozásai maradandó fogyatékosságként értékelhetők - olvasható a közleményben.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést és a vadászati tevékenységtől eltiltást indítványozott - közölte a helyettes sajtószóvivő.