Terrorista támadás elkövetésében találta bűnösnek a Robert Fico szlovák kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet elkövetőjét a besztercebányai Különleges Büntetőbíróság (STS), és első fokon 21 év szabadságvesztés büntetésre ítélte kedden. Az ítélet nem jogerős.

Az ítélet kihirdetése után a vádlott, Juraj Cintula védője nem fellebbezett azonnal, de nem mondott le a fellebbezés beadására megszabott időtartamról, később pedig közölte: valószínűleg fellebbezni fognak. Amennyiben ez megtörténik, a per a legfelsőbb bíróságon folytatódik. Az ügyész nem élt a fellebbezés lehetőségével - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Védett személy ellen elkövetett terrorista támadás bűncselekményéért - amelynek alapján Cintulát elitélték - akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

Az elsőfokú ítéletet meghozó szenátus elnöke az indoklásban elmondta: nem volt kétséges, hogy a merénylet után a helyszínen őrizetbe vett Juraj Cintula követte el a bűncselekményt, csak a bűncselekmény besorolása volt vita tárgya, a bíróság azonban ebben a kérdésben az ügyész álláspontját fogadta el. A szenátus elnöke hangsúlyozta: a merénylő Robert Fico elleni támadása során nem az állampolgárt, hanem kifejezetten a miniszterelnököt támadta meg, akinek politikájával nem értett egyet. Hozzátette: a büntetés mértékének kiszabásakor figyelembe vették, hogy a merénylő idős, büntetlen előéletű, és egészségügyi problémái vannak.

A 72 éves merénylő védője, Namir Alyasry az elsőfokú ítélet kihirdetése után a szlovák hírügynökség szerint azt mondta: nem lepte meg az ítélet, tiszteletben tartják a döntést, ám "legnagyobb valószínűség szerint" fellebbezni fognak ellene. A védő korábban az elkövetett bűncselekmény más besorolására tett javaslatot a bíróságon, azt szerette volna elérni, hogy a vád közszereplő elleni támadás legyen, amely esetében 12 év szabadságvesztés a legmagasabb kiszabható büntetés.

Robert Fico ellen 2024. május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a lévai Juraj Cintulát, aki öt lövést adott le, és ebből négy lövéssel megsebesítette a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárásban emelt vádat tavaly júliusban terrorista cselekmény elkövetésére minősítették át. Az esettel megbízott ügyész idén márciusban nyújtotta be az ügy több mint 6200 oldalnyi iratot tartalmazó vádiratát a Különleges Büntetőbíróságra, az ügy tárgyalása júliusban kezdődött.

(MTI nyomán)