Helybenhagyta a bíróság a Budapesti Terror-főkapitányságnak azt a döntését, amely kimondta, hogy nem lehet folyamatosan demonstrációt tartani március 17-ig a Parlament előtt. Mivelhogy nem mindenki unta meg és nem mindenki ment haza.
A Népszavában megjelent írás emlékeztet, korábban két, a Kossuth tériekhez köthető bejelentés érkezett a rendőrségre. A egyik szerint október 20-ig, míg a másik alapján március 17-ig tartottak volna szinte egész napos rendezvényeket az Országház épülete előtt.
Az ÁVH a bejelentéseket a "népképviseleti szerv munkájának" (mintha népképviseleti lenne és dolgozna) akadályozására való hivatkozással tiltotta meg, de ez ellen a bejelentők fellebbeztek. A Gyurcsány-legények döntését most hagyta jóvá a bíróság.
(MTI nyomán)