Tisztelt Bíróság!
Az 1990. évi XXVIII. törvény, amely törvénybe iktatta az 1956-os forradalom történelmi jelentőségét, megállapította, hogy ez a forradalom "megalapozta a reményt, hogy létrehozható a demokratikus társadalmi rend, és hogy a haza függetlenségéért semmilyen áldozat nem hiábavaló. A forradalmat követő megtorlás visszahelyezte ugyan a régi hatalmat, de nem volt képes kiirtani a nép lelkéből 1956 szellemét."
Az 1956 őszére a társadalom számára is kiderült, hogy a regnáló politikai erő csak szavaiban, de tetteiben nem demokratikus, és a hazug és hazugságokra épülő tevékenysége általános társadalmi elégedetlenséget szült. Az elégedetlenek engedéllyel és engedély nélkül gyülekeztek, és felvonultak Pest és Buda utcán, ezzel aránytalan sérelmet okozva a közlekedésnek.
Gerő Ernő a felvonulókat, sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte. Szepesi György rádióriporter pedig csőcseléknek.
Tisztelt Bíróság!
Az 1956-os forradalom, az akkor regnáló hatalom erkölcsi válsága, a napfényre került embertelen reggel, délben meg este mondott hazugságok miatt tört ki. Este a tüntető "csőcselék" képviselői megpróbálták beolvastatni a követeléseiket, a 16 pontot a Magyar Rádióban, ezt azonban a rádió vezetői megtagadták.
A Rádió ostromáról szóló, egy 1957-es propaganda kiadvány az alábbiakat írja az ostromról: "Felhangzottak az uszító kiáltások" és "a parlament előtt mindenfelől csoportosuló emberek között felhangzott a jelszó: Gyerünk a Rádióhoz!" A Rádió épülete előtt pedig farkasszemet nézett a közszolgálati közüzem védésére kirendeltek sorfala és a közszolgálatiból kirekesztett, az utcára szorult "csőcselék".
A közszolgálatiakat védők pedig védekeztek mindennel, amivel tudtak. "A házi tűzoltók szerelik egyik gyatra fecskendőjüket és a még annál is kevesebbet érő udvari gumi-slaugot. A két vékony cső kitartóan ontja a vizet", és megkíséreltek könnygáz-gránátokkal is védekezni, de a kitört "ablakokon közben beszivárog a könnygáz, a folyosókon nem használ a nedves zsebkendő sem". (A Rádió ostroma, Kossuth Kiadó 1957.)
Ezt követően kitört a forradalom, és hajnalra a "csőcselék" elfoglalta a Rádió épületét. Országszerte megkezdődött a vöröscsillagok leverése, így a szabadságtéri Szovjet emlékműről is.
Tisztelt Bíróság!
Azt tartja a mondás, hogy ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Már magam sem tudom, lehet, hogy mégis?
Ötven év elmúltával, 2006. őszére a társadalom számára is kiderült, hogy a regnáló politikai erő csak szavaiban, de tetteiben nem demokratikus, és a hazug és hazugságokra épülő tevékenysége általános társadalmi elégedetlenséget szült. Az őszödi beszéd - hazudtunk reggel, éjjel, meg este - hatására az elégedetlen "csőcselék" ismét engedéllyel és engedély nélkül gyülekezett a Parlament előtt, majd este képviselőik megpróbálták beolvastatni a követeléseiket, a Magyar Televízióban, ezt azonban a televízió vezetői megtagadták.
"Felhangzottak az uszító kiáltások" és "a parlament előtt mindenfelől csoportosuló emberek között felhangzott a jelszó: Gyerünk" a TV-hez! A Televízió épülete előtt pedig farkasszemet nézett a közszolgálati közüzem védésére kirendeltek sorfala és a közszolgálatból kirekesztett, az utcára szorult "csőcselék".
A közszolgálatiakat védők pedig védekeztek mindennel, amivel tudtak. "A házi tűzoltók szerelik egyik gyatra fecskendőjüket és a még annál is kevesebbet érő udvari gumi-slaugot. A két vékony cső kitartóan ontja a vizet", és megkíséreltek könnygáz-gránátokkal is védekezni, de a kitört "ablakokon közben beszivárog a könnygáz, a folyosókon nem használ a nedves zsebkendő sem". Úgy, mint 50 évvel ezelőtt.
Ezt követően bár nem tört ki egy újabb forradalom, hajnalra a "csőcselék" elfoglalta a Televízió épületét. Miközben a Szabadság téren leverték a vörös csillagot a Szovjet emlékműről.
Tisztelt Bíróság!
Ne legyenek illúzióink. Az 1956-os forradalom jogi értelemben nem volt más, mint a fennálló alkotmányos rend elleni támadás, méghozzá fegyveres támadás. A gyűlölt vörös csillagok leverése pedig rongálás és garázdaság, a hazugságok ellen tiltakozó népfelség véleményére nem kíváncsi, a reggel, nappal és éjjel hazudó Rádió megtámadása és elfoglalása pedig csak közüzem megzavarása, és a nagy arányú károkozás.
Természetesen van, aki erre azt mondaná, hogy az, a rendszer nem volt alkotmányos demokrácia. Hogy ne említsek mást, mint Dr. Sólyom Lászlót, a köztársaság elnökét. Jó. De hát miért nem? És ha nem az volt, akkor mi volt? Talán alkotmányos diktatúra? Ugyanis akkortájt épp úgy volt Alkotmány, mint mostanság. Sőt, gyakorlatilag ugyanaz. Az 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) kimondta, hogy minden hatalom a dolgozó népé, akik a hatalmat választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják.
A jelenleg érvényben levő pedig csak azt mondja ki, hogy minden hatalom a népé (akár dolgozó, akár nem, esetleg csak lop), és amely a népszuverenitást választott (de már senkinek sem felelős) képviselői útján gyakorolja.
Igen elgondolkoztató különbségek ezek.
De nézzük csak tovább. Az 1949-es változat kimondja, hogy minden polgár egyenlő és egyenlő jogokat élvez a törvény előtt. Sajnos a jelenlegi csak azt mondja ki, csak a bíróság előtt egyenlő mindenki. Vagyis a diktatórikus alkotmány szerint a rendőrség (mint bűnüldöző szerv) és az ügyészség előtt is egyenlő volt mindenki, addig a jelenlegi Alkotmány ez utóbbi kettő előtti egyenlőséget - amint azt úton útfélen tapasztalhatjuk is - már nem garantálja. Vagyis csak akkor lesznek egyenlő jogaink, ha a kifelejtett két szervezet, már alaposan megrostálta, kiválogatta, kit, vagy kiket lehet egy olyan bíróság elé engedni, ahol az illető egyenlővé fog válni más állampolgárokkal.
Aztán régi diktatórikus Alkotmány is biztosította például a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot. Igaz, hogy azzal a kitétel, hogy ezeket csak a dolgozók érdekeinek megfelelően lehet gyakorolni. A jelenlegi viszont, nem tesz különbséget a dolgozók és az őket meglopó, becsapó tolvajok, ingyenélők között. A sajtótól sem várja el, hogy a polgárai érdekének megfelelően, mindig és csakis az igazat mondja. Azaz liberalizálja a hazugságot, félrevezetést, dezinformációt.
De mindkét - a diktatórikus és az állítólag demokratikus - Alkotmányunk biztosította, hogy minden polgár választó és választható is legyen. És én meg nem mondom, hogy miért-miért nem, de a régiben, a diktatórikusban a már megválasztott, de a választók bizalmára méltatlanná vált képviselő visszahívható volt. Mostanság pedig nyugodtan tovább zsebelheti az adófizetők pénzéből a tiszteletdíját, pótlékait, és adómentesen, minden igazolás nélkül költségtérítéseit.
Természetesen tudom, hogy mindezekre lehet az ellenérv, hogy a diktatórikus Alkotmány csak szavakban garantálta ezeket a jogokat. És hogy akkor csak egypártrendszer volt, és csak a Hazafias Népfront jelöltjeire szavazhattunk. De mostanság nem csak szavakban vannak biztosítva ugyanezek a jogok? Lassan-lassan már csak két párt lesz (egykutya mindkettő), és még az Alkotmánybíróság sem talál semmi kivetni valót abban, hogy például az Európa Parlamenti választások alkalmával - 2004-ben -, csak pártjelöltekre szavazhatunk.
Megfellebbezhetetlen álláspontja szerint a jelölés nem alapjog. És bár ez igaz, csak ennek értelmezésével van a baj. Ugyanis a jelöltség intézménye valójában nem más, mint alkotmányos korlátozása az alapjognak. A kérdés csak az, hogy ez, a még alkotmányosan a szükséges mértéken belül, vagy jelentősen azon túl van. Ha ezzel a mértékkel - miként azt, az Alkotmánybíróság sem vizsgálta -, nem törődünk, elérkezhet az idő - talán nagyon hamar! -, hogy valamely politikai erő kétharmados többséggel kimondhatja, hogy csak ő, vagy ők állíthatnak jelölteket. (Hiszen a jelöltállítás nem alapjog!) Így aztán bízvást megállapíthatjuk, mostanság is, csak "hazafias" népfrontos jelöltekre szavazhatunk, és szavazunk is.
Így aztán, ha csak az alkotmányokat nézzük, ki tudná megmondani, hogy melyik politikai hatalom demokratikus, és melyik diktatórikus?
Tisztelt Bíróság!
A már hivatkozott 1990. évi XXVIII. törvény kimondja, hogy az "Országgyűlés halaszthatatlan feladatának tartja, hogy törvénybe foglalja az 1956. októberi forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét", valamint hogy az "Országgyűlés kötelességének tartja, hogy ébren tartsa és ápolja a forradalom és szabadságharc emlékét".
Tisztelt Bíróság!
Vajon, hogy tarja ébren ez a Magyar Állam és legfőbb hatalmi szerve, az Országgyűlés 1956 törvénybe iktatott emlékét és szellemiségét, ha ötven év múltával is megtűri "a régi hatalom" jelképeit, és nem veri le azokat? Ez akkor még mindig a "régi hatalom"! Vajon miként ápolja ez a Magyar Állam és legfőbb hatalmi szerve, az Országgyűlés, 1956 törvénybe iktatott emlékét és szellemiségét, ha ötven év múltával is még eltűri a hazug, a népet (népfelséget) becsapó politikát és rendszerét? Ez még mindig csak a "régi hatalom"!
Ez a jelenlegi, most folyó megtorlás visszahelyezi ugyan a régi hatalmat, de még ez sem lesz képes kiirtani a nép lelkéből 2006 szellemét. Mi kevesek vagyunk azok, akik a törvénybe foglalt 1956. októberi forradalom emlékét ébren tartjuk, és ápoljuk szellemiségét. Mi vagyunk leszármazottai és egyedüli örökösei a "törvénybe foglalt" 1956 szellemének és forradalmárainak.
Ezért büszkén vállaljuk és valljuk a dicső "csőcselék" megnevezést.
Tisztelt Bíróság!
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy még mielőtt elmarasztaló ítéletét meghozná, gondolja át, miként lehet elítélni azokat, akik a törvényt csak betartják. Ezt a jogi nonszenszt, ezt az ellentmondást csak egy módon lehet kikerülni. Méghozzá azzal. hogy a régi hatalmi - tutseki és vidai - megtorlás jogbiztonságának érdekében, kérje a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságától az 1956-os forradalom emlékét méltató és megőrzendő 1990. évi XXVIII. törvény visszamenőleges megsemmisítését!
Aztán jöjjön a méregpohár...
Kiss-Dobos László