Heves zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztásokat is kiadta a HungaroMet Zrt. kedd délután Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a két vármegye egyes járásaiban a következő órákban hevesebb zivatarokra kell számítani, az ezeket kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent.
Kedd éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területére hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna vármegyék területére pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az előrejelzés szerint a zivatarrendszer tovább halad északkeleti irányba, jellemzően intenzív csapadék, viharos széllökés és kisebb méretű jég kíséretében. A késő délelőtti óráktól dél, délnyugat felől akár több hullámban is intenzív zivatarok képződhetnek , illetve érhetik el az országot viharos, óránként 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és lokálisan felhőszakadás kíséretében. Kiemelten a déli óráktól főként az ország déli részein és a Tiszántúlon a heves zivatarok valószínűsége is megnő. A cellák összeszerveződéséhez is kedvezőek a feltételek, kiemelten az Alföldön, így ott egy zivatarrendszer kialakulását sem lehet kizárni nagyobb területet érintő károkozó széllökések kíséretében. Az átvonuló hidegfront hatására északnyugaton a szelet a délutáni óráktól viharos lökések is kísérhetik.
Megjegyezték: az esetleges zivatarrendszer pontos tér és időbeli lefolyása jelentős bizonytalansággal terhelt.
Az esti órákra az ország jelentős részén a zivatartevékenység fokozatosan megszűnik, de az északi, északkeleti tájainkon az éjszakai órákban is előfordulhatnak villámtevékenységgel kísért záporok.