Őrizetbe vették azt a 39 éves férfit, aki a gyanú szerint többször megverte élettársát, és bezárta egy lakásba Debrecenben - tájékoztatta a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

A közlés szerint a fiatal nőt napokon keresztül verte a férfi, elvette a telefonját és bezárta egy lakásba, hogy ne tudjon megszökni. A sértettnek végül május 4-én, egy kis ablakon keresztül sikerült elmenekülnie és a mentőktől segítséget kérnie.

A súlyos bántalmazás jeleit látva a nőt azonnal kórházba vitték, majd értesítették a rendőrséget. Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A nyomozóknak még aznap sikerült elfogniuk a férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértése gyanújával hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.