2008/09/24

Szám: Kü-150/2008.

Dr. Bencze József r. altábornagy

Országos Rendőrfőkapitány

Budapest

Tisztelt Altábornagy Úr!

A 2008. szeptember 20-án Budapest belterületén megrendezésre kerülő politikai jellegű rendezvények rendőri intézkedést és tömegoszlatást eredményező ténykedése során információink szerint az eddig alkalmazott tömegoszlató könnygáztól eltérő, a korábbi könnygáznál jóval irritatívabb anyag alkalmazására került sor.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény értelmében a Rendőrség csak rendszeresített eszközöket alkalmazhat. A rendszerbe vételt követően a munkáltatónak munkavédelmi szempontból tájékoztatási és oktatási kötelezettsége áll fenn.

A TMRSZ-hez fordult, névtelenséget kérő személyek panaszkodtak, hogy a légáramlat változásával sok esetben az intézkedő rendőrök is szenvedtek a részükre kiosztott gáz hatásától. Tekintettel arra, hogy a különböző médiafelületeken találgatások és feltételezések terjednek azzal kapcsolatban, hogy akár egészségkárosodást, súlyosabb esetben akár halált is okozó vegyi anyagot használt a rendőrség, a munkavállalók hiteles tájékoztatása céljából – a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvényi kötelezettség okán - tisztelettel kérem Főkapitány Urat, hogy szakszervezetünket személyesen írásban tájékoztatni szíveskedjen az alábbi kérdések megválaszolásával.

1. Amennyiben valóban újfajta könnygázt (információink szerint ún. „CR” gázt) alkalmaztak a kivezényelt rendőri csapaterők, úgy kérem, tájékoztatni szíveskedjen arról, hogy a vidékről felvezényelt csapatszolgálati századok állományát tájékoztatták-e arról, hogy a korábban alkalmazott könnygáznál jóval irritatívabb vegyi anyagot használnak majd szükség esetén ?

2. Ezzel kapcsolatban van-e írásos nyoma az ezzel kapcsolatos munkavédelmi oktatásnak?

3. Kérem tájékoztasson a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvényi kötelezettség, az „üvegzseb” törvényben lefektetett közpénzfelhasználás átláthatósága és megismerhetősége okán, hogy a szeptember 20-i tömegoszlatás során

a. mely cégek,
b. milyen típusú
c. milyen kiszerelésű,
d. milyen hatóanyagú,
e. milyen összetételű,
f. milyen engedélyszámú,
g. milyen hatóanyag koncentrációjú könnygáza(i) került(ek) alkalmazásra?

4. A tömegoszlatás során alkalmazott gáz(ok)nak, gázkeverék(ek)nek mely cég a gyártója?

5. A 3. kérdésben jelzett terméke(ke)t milyen darabáron és mikor vásárolta meg a Rendőrség, és a vásárlás közbeszerzés szabályai szerint, vagy a termék specifikusságára tekintettel a közbeszerzési szabályok figyelmen kívül hagyásával történt-e?

6. A 3. pontban megválaszolt könnygáz termék(ek) beszerzésére 2007. és 2008. évben a Rendőrség eddig mennyit költött?

7. A könnygáz bevetése előtt volt-e utasítás arra, hogy a gázálarcot az állomány tagjai vegyék fel? – Ha volt utasítás, azt az utasítást ki adta ki?

8. A könnygáz bevetése előtt volt-e felszólítás, figyelmeztetés a demonstráló tömeg felé, hogy ha nem engedelmeskednek a rendőri felszólításnak, akkor könnygáz bevetésére kerül sor?

9. Fel voltak-e készülve az alkalmazott vegyi anyag hatásainak enyhítésére, megszüntetésére? Ezen belül kérjük a konkrét orvosi személyek, elsősegélynyújtó személyek felsorolását, az ő képzésüket igazoló oktatási jelenléti ívét, oktatási tematikáját, mentesítő eszközök felsorolását, műszaki leírását, megfelelőségük bizonyítását.

10. Kérjük tájékoztatását arra vonatkozóan is, hogy a munkavédelmi oktatást tartó személy végzettsége megfelelő volt-e (orvos, vegyész, legalább középfokú munkavédelmi végzettségű szakember)? Továbbá kérjük megküldeni az alkalmazott oktatási tematikát is.

11. Kérjük megküldeni az alkalmazott vegyi anyagok biztonságtechnikai adatlapjait.

Szekszárd, 2008. 09. 23.

Tisztelettel:

Szima Judit főtitkár

(tmrsz)

Kapcsolódó: Posta Imre: Az ávós CR-gáz akár halált is okozhatott volna