Megütközve olvastam a cionista-ballib média kárörvendő és szokás szerint hazug, csúsztató, manipulatív írásait. Szerintük ugyanis „nemzeti radikális belháború" miatt maradt el a szeptember 6-i tüntetés. Ez természetesen nem igaz, mint ahogy az sem, hogy Budaházy György és jómagam „fúrtuk volna meg" a rendezvényt.

Mi egyértelműen jeleztük, hogy ott leszünk, pusztán a véleményünket hangoztattuk, miszerint az eredeti célját Gyurcsány meghátrálásával elveszítette a tüntetés. Ha viszont van új cél, ez pedig többek szerint az összefogás demonstrálása lett volna, akkor természetesen ott a helyünk, ezért azt is egyértelműen leszögeztük a közleményünkben, hogy véleményünket fenntartva, de ott leszünk a Hősök terén. Napjainkban nemzetünk legnagyobb ellenségei újra élesztik azt a „Demokratikus Chartát", amely jelképe lehet az elsikkasztott rendszerváltozásnak éppen úgy, mint hazánk megszállásának. Igyekeznünk kell erre összpontosítani.

Toroczkai László