A nagy nevek lassan eltűnnek -mi történik a siker reményével kecsegtető magyar sportolókkal?

Az Annus Adrián – Fazakas Róbert ügy már rég lezárult, ma már senki nem bolygatja. Nem lehetett áttörni a falat. Két olimpiai arany elúszott.

Sokan irigyelték a magyarokat, hogy kicsiny nemzetként éveken át az ország lakosainak száma és az érmek száma viszonylatában mindig az elsők közt voltak.

Valakiknek szemét nagyon bántotta, bántja mai napig. Rendkívül fontos, hogy a magyar nemzetnek ne legyenek sikerélményei. Ez a nemzetzüllesztő stratégia szerves része.

Tudjuk már 1954-től, a berni labdarúgó VB döntőjének napjától. Akkor, a VB után, suttogó, zümmögő hírként szállt, hogy van már mód kívülről befolyásolni a pályán levők fizikai teljesítményét. Sőt, a sakkozókét is! Tehát elmére is hatni tudnak. Az ’54-es döntő után a magyar válogatott minden későbbi meccsét megnyerte ’56-ig, a német alig egynéhányat, sőt, az a válogatott abban az összetételben soha többé nem állt össze! Pedig már akkor élt az a gyakorlat, hogy győztes csapaton ne változtass. Nos?!

A cél a cím elvesztése volt.

Ez volt a lejtő kezdete. A továbbiakban lassú léptekkel pusztították le a magyar labdarúgást.

A magyar labdarúgás tönkretételének és a Fradi szétzüllesztésének, elnemzetietlenítésének okát tudjuk már. Azt kell tönkretenni, ami sikerélményt hozhat, amihez legjobban ragaszkodik egy nemzet. Nézzék meg, mi van ma a Fradinál? Tele van magyartalannal, a vezetés, a csapat és minden. A lényeg, hogy a legmagyarabb csapat ne legyen magyar! Ez is a stratégia része.

Ne legyen sikerélménye a magyarnak!

Ezért volt szükség, a mai napig megnyugtató válasz nélküli, tisztázatlan Annus – Fazakas olimpiai aranyérem-megfosztásra is.

Aztán jött a Kovács Ági-ügy. Ki kellett ejteni megint egy éremesélyest. És sikerült. Úgy kiejtették, hogy szinte még ő köszöni szépen ezt a „kegyet”. Az Olimpiai Játékoknak is nevezett, ránk nézve „kedvező” húzásokkal tarkított üzleti vállalkozás beindulásával kezdetét vette a többi ellehetetlenítése is. Már régen nem csak sportszerű vetélkedés, ami ott folyik. Doppingtesztek, bíráskodások, zöld asztal stb., felsőbb utasításokra. Megvan rá a mód. Semmi sem drága, és mindenki megfélemlíthető. Az eredmények már mutatkoznak, a játékvezetők, pontozóbírák „remekeltek”.

Dr. Richard Day amerikai egyetemi tanár 1969. március 20-án Pittsburghben többek közt olyan kijelentést tett, hogy az akkori orvosi ismeretek szintjén képesek a szívinfarktus mesterséges kiváltására, és oly hűen, hogy csak a rendkívül képzett patológus tudja megkülönböztetni a valóst a mesterségestől.

Nincs ma az a patológus, aki ezzel szembe merne menni, s ha van, akkor nem hozzá jut az ügy.

Most 2008. augusztust írunk! Azóta van már mesterségesen előállított Ebola, Aids, SARS és rákkeltő.

Voltak sikergyanús sportolók, akik egyik percről a másikra eltűntek a létből: Fehér, Zavadszki.

És még lesznek.

S most itt van Kolonics György! Jobban mondva volt. Ön- és céltudatos, küzdelemre kész, ereje teljében levő, fiatal férfi. Aranyérmet akart magának, a sportágnak, a nemzetnek. Szépen akart búcsúzni a sportágtól, pályafutástól, a nemzet sportszerető részétől.

Mégis búcsú nélkül ment el!

Mondhatnánk – a fenti okfejtés nem igaz. Mert már előjelei is voltak szívgyengeségének.

Lehet, hogy úgy van, de túl sok az összecsengő mellékhang, a régmúlt előzményei, a sokak által ismert sok-sok más kulisszatitok?! Azok mit sugallnak? És ha a végkifejlet előidézhető, akkor az előjelek is! Kolonics halála annyira volt véletlen, mint a Sportcsarnok leégése.

Tehát gondoljon mindenki, amire akar. Lehet gondolni csak a szépre, jóra. Az „igazmondó, áldott jó” kormányra – Magyarország! Magyarország! Igen, igen – szebbnél szebb választási hazugságokra, ígéretekre, az Internacionáléra, vörös csillagra, nosztalgiás kádári-szovjet emlékekre. A megfelelő helyeken való, irántunk érzett csodálatos jóindulatra.

Ám gondolhat Magyarország évtizedeken át véghezvitt módszeres lesüllyesztésére, erkölcsi-művelődési népnevelésének, gazdaságának, oktatásának, honvédelmének, egészségügyének tönkreverésére.

Gondolhat a létminimumon tengődőkre, az utcákon kóborló otthontalanokra, a Lipótból kiakolbólított szerencsétlen, ápolásra szoruló ideg- és elmebetegekre. A kórházak folyosóin didergő betegekre.

Gondolhat a szomszédainkat és az egész világot ellenünk hangoló, elnemzetietlenítő, nyomuló, bestia, csaló, ágyékbűzös, buzeráns liberalizmusra. A zsoldosok és bérgyilkosok által kilőtt szemekre, a sárba tiport nemzetre, a meggyalázott, rendőrállatok által széttaposott nemzeti lobogóra, vérbefojtott nemzeti ünnepére, meggyalázott, kigúnyolt, kiröhögött nemzeti ereklyéire („micisapka”, „tetemcafat”), az összefosott Nyírtassra, a kivégzett körmendi kislányra, az eltékozolt, szétlopott népvagyonra, a fojtogató bűnözésre, a becstelen strómanok által eladott, lezüllesztett országra.

Gondolhat a csaló, harácsoló pénzintézetek által tudatosan előidézett kényszerhelyzetekre, és a szintén általuk, úton-útfélen „gyógyírként”, kaján, uzsorás vigyorral kínált, adósságcsapdába csavaró, béklyóba kötöző, öngyilkosságba kergető kölcsönökre.

Gondolhat a tönkretett vasutakra, a bedobott madárinfluenza-vírusokra, a szétvert magyar szárnyastenyésztésre, a leépített baromfihús-feldolgozásra, a tönkretett, öngyilkosságba menekült, és a még ezután tönkreteendő öngyilkosságba kergetendő magyar gazdákra, és a behozott mérgező, magyarpusztító élelmiszerekre, melyek köszönőviszonyban sincsenek a természettel.

Gondolhat a megvert orvosokra, a megvert és agyonvert tanárokra, a bestiálisan legyilkolt, megerőszakolt, megcsonkított, kirabolt öregemberekre, a magas százalékarányú magyarhalálozásra, a meggyilkolt magzatokra, az intézményesített magyarpusztításra, az erre alapozott, előretervezett, a megvalósítás felé zökkenőmentesen haladó, csökkentett, s még folytonosan csökkentendő – hatmilliós – magyarságlétszámra.

Gondolhat a több mint száz éve folyó, erőteljes újkori, magyarság elleni aljas támadásokra, főleg a bolsevik, vörös táblás, vörös csillagos és az utána következő, ma is tartó buzeráns-liberális átokra.

A padlóra sulykoló, gazdaság, oktatás, egészségügy süllyesztő tetteknek egy a célja: Lélekben, testben, erkölcsben megtörni a magyar nemzetet! Kivégezni, eltüntetni a Föld színéről! Ma már a gének szintjén folyik a pusztítás, a magyarirtó plázás „takarmányok” segítségével, az anyák meddővé tételével, a természetes szaporodás gyógyszerekkel való meggátolásával, a magyar férfilakosság idő előtti halálát előidéző szerekkel.

És, aki gondolkodni tud még e fertő közepette, arra is gondolhat, és maga elé idézheti ébren látomásként, hogy minden magyarhalálra megelégedett, patkányként visító, sátáni nevetés tör ki embernek látszó alakok pofahasadékán valahol a messzi távolban. Mert a pénzhiénák által megfogalmazott hatmilliós magyarságlétszám nem a végső számot tükrözi!

Nem!!!

Ne álmodozzunk. A végső szám a nulla.

Ezért gondolhat, ahogyan akar bárki is, a Kolonicshoz, és máshová is, valami okból késve érkező mentőkre. Nem a mentők, hanem az eléjük korlátokat emelő, magyarirtó egészségtelenség-ügyi rendszertelenség okán. A „megsétáltatott”, mentőben elhalálozó balesetesek a példa rá.

Memento mori.

És arra is gondolhat, hogy a fent említettekért még senki nem kért bocsánatot a magyar nemzettől…, és nem is fog.

Minthogy Trianonért sem. A szovjetek és a kommunista csicskás önkényurak által megbecstelenített lányokért, asszonyokért sem. Mert már azok a megerőszakolások is a nemzetrohasztó hadművelet tudatosan, szándékosan megtervezett, megszervezett, felülről bátorított részei voltak, s melyeket a megvezetett média ma már bagatellizálni, mentegetni igyekszik.

De gondolhat – semmiképp nem utolsósorban – a magukat jobboldalinak nevező, de a züllesztéssel szintén megbízott, minősíthetetlen, szolgalelkű, csúszómászó, pénz-érdeklődésközpontú, Mammon-imádó, politikai pofaviselő kalandorokra, csalókra is. Azokra, akik nem állnak nemzetük mellett, élén, a szerepük szerinti helyzetük magaslatán…, és nem is fognak.

És arra is gondoljon, hogy egy magára valamit adó történelmi nemzet foggal és körömmel is meg kell védje magát, ha fenn akar maradni. De ehhez fel kell állni a fotelből, és az utcára kell menni! Különben az összekuporgatott vagyonka, a minimálbéres állás, melynek elvesztésétől félve, ma nem meri vállalni valaki a küzdelmet, merthogy az odavesz – nos, az is megy mindenestől, és lehet, hogy az élettel együtt!

Gondolkozzon, és közben ne feledje – a harc eldurvult. Ettől kezdődően minden valóban értékes magyar élete bizonytalan!

Mert a sötét, magyargyűlölő sátáni erők nem alszanak!

Kolumbán Sándor