Az alábbi levél került birtokunkba - nyilvánosságra hozzuk, hátha akad olyan kolléga, aki úgy érzi, nem tudja még a gyarmattartóink által elvárt szinten nácizni, rasszistázni, kirekesztőzni a magyarságot, ugyanakkor szeretne fejlődni, hogy kényelmesebben eltarthassa családját, izmosodjon nyelve és minél választékosabb módon tudja a bűnös nép fogalmat körüljárni. Érdekes lehet a kérdőív kitöltése is, igaz, csak olyan erős idegzetűeknek, akiket nem háborít fel annak manipulatív volta.
 

Kedves Kolléga!



E fénykép a kérdőív szemléltető eszköze
Az elmúlt években érezhetően erősebb lett a szélsőjobboldal nyilvános jelenléte, gyakoribbá váltak a hozzájuk köthető erőszakos események. A legtöbben a médiából értesülünk minderről – ezért úgy gondoljuk, egyáltalán nem mindegy, hogy a médiában dolgozó kollégáink mit gondolnak a témáról, hogyan közelítik azt meg, miként ábrázolják, mutatják azt be.

Szeptember 18-án a Demos Alapítvány konferenciát tart Szélsőjobboldal és Média címmel. A találkozón arra keresünk választ, hogy a téma kapcsán lehetséges-e egy egységes, szakmai minimum kialakítása. Nem kétséges: vitára, egymásnak feszülő érvekre és ellenvéleményekre számíthatunk. És persze reményeink szerint olyan párbeszédre, amelyben a „teljes média" megszólal.

A konferencia még messze van, de Önnek nem kell addig várnia! Már most elmondhatja mit gondol, hogyan érez! Szakítson pár percet ránk, most mi kérdezünk, Önnek csak válaszolni kell. Cserébe ígérjük, hogy mi is gyorsak leszünk az értékeléssel: felmérésünk eredményét napokon belül láthatja ugyanitt, vitaindító publikációnkat és a konferencia tervezett programját már most elolvashatja a www.demos.hu oldalon!

kérdőív: http://www.webman.hu/demos/

Köszönjük segítségét!

Üdvözlettel,

Kápolnai Katalin

DEMOS Magyarország


Nem tudom, milyen "újságíró" állította össze a kérdéssort, mindenesetre kiváncsi lennék, ő maga kitöltötte-e?

Az egyik kérdés így szól:

A radikális, antidemokratikus mozgalmak kérdése kiemelt figyelmet igényel, vagy ez a téma is olyan, mint bármely másik?
a. igen
b. nem


Ha valaki olyan sötét, hogy ezt a kérdést képes "igen" és "nem" válaszlehetőséggel illetni, annak először logikai-minimum tanfolyamra kéne menni újságírás helyett. Ugyanis az első mondatrész ellentéte a másiknak, ebből kifolyólag elég nehéz igen-nel vagy nem-mel válaszolni rá.

A másik érdekes dolog a radikális-antidemokratikus összekapcsolása. Gyurcsány is "radikális reform"-okat hirdetett. Bár tény, hogy ő antidemokrata... A mostani hatalmi elit demokratikus? Hazugságokkal és erőszakkal hatalmat bitorolni... Sok radikális előrehozott választásokat szeretne, az miért antidemokratikus? Még csak nem is alkotmányellenes.

A következő kérdésben az "elhallgatás" merül fel a témával kapcsolatban. És ezt próbálják korrekt tájékoztatásnak gondolni? Egy újságíró részéről ez a kérdés egyáltalán felmerülhet? Akkor miféle őszinte vitáról beszélnek? Az újságírók más újságírók hazugságai alapján fognak tájékozódni, és majd megbeszélik a dolgokat? Vagy az újságírók egymás közt megosztják a tényeket, a többi a pórnépé? A tényeket kéne közölni a "hírek" rovatban, kedves ballib újságíró bagázs!

Ön szerint lehetséges semlegesen és tárgyszerűen foglalkozni ezzel a témával? - Természetesen nem, ez olyan szörnyű téma, hogy nem lehet arra törekedni, hogy hazugságok és ferdítések nélkül jelenhessen meg az újságban. Arra főleg nem kell törekedni, hogy a radikalizmus képviselőjét megszólaltassuk, beszéljünk vele, minek is megismerni a gondolatait? Majd az újságírók megbeszélik egymás közt.

A többi kérdés ugyanez a szint, boncolgatni sem érdemes.

VJack


Üdv, Kurucok!

A kérdőíves cikkhez kapcsolódóan gondoltam én is összeállítok egy kérdőívet, csupán az egyenlő mérce és a pollkorrektség jegyében...


Szélsőbaloldal és média

Kedves Kolléga!

Szeptember 18-án Szélsőbaloldal és Média címmel konferenciát rendez a Skorzeny Alapítvány. Ez jó alkalom arra, hogy néhány kérdéssel kapcsolatban megtudjuk, mit gondolnak azok a kollégáink, barátaink, ismerőseink, akik szintén a médiában dolgoznak. Ha nem bánja, ebben a rövid, néhány kérdésből álló (teljesen anonim!) kérdőívben arról kérdeznénk meg, hogy:


1. Ön szerint erősödtek Magyarországon az elmúlt években a szélsőbaloldali, cionista, cigánybűnözést támogató mozgalmak?

a. igen

b. nem
 

2. Mi az Ön tapasztalata: képes a hazai média megfelelően (elfogulatlanul, hitelesen) kezelni a hazai szélsőbaloldali, cionista, cigánybűnözést támogató személyek, szervezetek, valamint a hozzájuk kapcsolódó események ábrázolását?

a. igen

b. nem
 

3. Szakmailag kellően felkészültnek tartja önmagát és kollégáit a téma higgadt, távolságtartó, és valós tényeken alapuló kezelésére?

a. igen

b. nem
 

4. A szélsőbaloldali, cionista, cigánybűnöző, antidemokratikus mozgalmak kérdése kiemelt figyelmet igényel, vagy ez a téma is olyan, mint bármely másik?

a. igen

b. nem
 

5. A szélsőbaloldallal, cionizmussal, cigánybűnözéssel kapcsolatos téma megfelelő kezelése Ön szerint: 1. a szélsőbaloldallal, cionizmussal, cigánybűnözéssel kapcsolatos tevékenység lehető legnagyobb elhallgatása; 2. minél teljesebb és alaposabb bemutatása?

1. elhallgatás

2. bemutatás
 

Skorzeny