Dinnyetermelők demonstráltak szombat reggel 8-tól 10 óráig a soroksári Auchan áruház előtt, mert véleményük szerint a hipermarket kilónkénti 49 forintos akciójával letörte a dinnye felvásárlási árát, és így lehetetlen helyzetbe hozta őket.

Mezőkovácsháza környékéről, Hevesből és Szabolcsból összesen 5-6 teherautóval érkeztek a gazdák, és a magukkal hozott mintegy 200 mázsa dinnyét az áruház parkolójába borították a földre.
Karsai József elmondta: amennyiben az áruházlánc nem változtat üzletpolitikáján, akkor minden áruházához el fognak menni, és további hasonló akciót hajtanak végre.

A szocialista politikus elmondta: próbált konzultálni a bevásárlóközpont vezetőségével, de nem jutott velük dűlőre. Reményét fejezte ki, hogy a kormány mielőbb a dinnyetermelők segítségére siet a kialakult helyzetben, ez ügyben már tárgyalt a földművelésügyi illetve a pénzügyminiszterrel is.

Mint mondta: kifogásaikat eljuttatják a Gazdasági Versenyhivatalhoz, az adó illetve a vámhatósághoz is, és kérik vizsgálják meg, hogy beszerzési áron vagy az alatt árusítja-e az Auchan a görögdinnyét. Ha ez utóbbi történik, akkor az szabályellenes - tette hozzá.

Karsai József kifejtette: nem engedik, hogy veszteségeket okozzanak a magyar termelőknek, ez ellen minden törvényes eszközt megragadnak.

Utalt arra, hogy Mezőkovácsháza térségében tíz településen, 3000 hektáron termelnek dinnyét, ami tízezer ember megélhetését jelenti. A dinnye kilójának előállítási költsége betakarítás és szállítás nélkül 45 forint, az Auchan azonban 49 forintért hirdette meg a gyümölcs kilóját. Ezzel az akcióval az áruház letörte az exportárat, de a magyar felvásárlási árakat is, mivel a többi áruház is mélyen ár alatt veszi át a dinnyét - mondta Karsai József. A képviselő szerint legalább 50 forintot kéne a felvásárlóknak fizetnie ahhoz, hogy a termelőknek minimális haszna is maradjon, azonban csak 25 forintot kínálnak nekik.

Ez már a sokadik tiltakozás a termelők részéről a multik áralakítása miatt. Emlékezhetünk hogy nemrég meggybe "borult" a Kossuth tér a termelők tiltakozása miatt, nemrég az alma 9 Ft/kg-os ára miatt volt tiltakozás most pedig a dinnye ára miatt tiltakoznak a termelők.
A MAGOSZ egyik vezetője az alma megalázóan alacsony felvásárlási árának alakulása miatt kilátásba helyezte hogy az összes felvásárlót és feldolgozó üzemet amely nem ad tisztességes árat a gyümölcsért azt blokád alá veszik. Reméljük hogy ez a MAGOSZ vezetőségétől nem csak egy újabb üres fenyegetés és beváltják amit ígértem, a dinnye ill. a meggytermelőkkel együtt. Mi pedig csak annyit tehetünk hogy megpróbáljuk a termelőtől megvenni a gyümölcsöt tisztességes áron ezzel is gyengítve a multikat. A közös összefogás amely most a magyar termelőket megmentheti! Bojkottáljuk a multikat és vásároljunk a termelőktől amikor csak módunkban áll!