Peking és a dalai láma képviselői között szerda este befejeződtek a zárt ajtók mögött tartott tárgyalások, amelytől a dalai láma a Tibetben kialakult feszültség enyhülését reméli.

A megbeszélések menetéről keveset hoztak nyilvánosságra csütörtökön, a dalai láma reményei szerint azonban a tárgyalások hozzá fognak járulni ahhoz, hogy észrevehető javulás álljon be a felek közti vitás kérdésekben.

"Elkötelezettek vagyunk arra, hogy a Tibettel kapcsolatos kérdéseket párbeszédek és megbeszélések útján rendezzük, megtalálva a mindkét fél számára egyaránt elfogadható megoldást, amely a Kínai Népköztársaság alkotmányával is összhangban áll" - írta levelében a dalai láma, amelyet a South China Morning Post című hongkongi napilap csütörtöki számában tettek közzé.

A szárazföldi kínai sajtóban nem közöltek részleteket a kétnapos megbeszélésekről.

(MTI)