Lopás miatt vittek be még tavaly a rendőrök két gyanúsítottat Csurgón. A szellemi fogyatékosoknak olyan kérdéseket tettek fel, amire nyilvánvalóan nem tudtak válaszolni. A kihallgatást a rendőrtahók mobiljaikkal fel is vették, és a felvételeket közzé is tették.
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Kaposvári Nyomozó Ügyészég a közelmúltban három rendőrbűnöző ellen, akik még tavaly szellemi fogyatékosokat aláztak meg egy kihallgatás során Csurgón, közölte a Somogy megyei főügyész szerdán Kaposváron sajtótájékoztatón.
A rendőrök helyzetükkel visszaélve, 2007 februárjában úgy sértették meg az őrsre lopás gyanújával beidézett két férfi méltóságát, hogy tudták, egyikük cselekvőképességet kizáró, a másikuk cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt áll, mondta el Horváth Szilárd.
Beszámolt arról, hogy a vádlottak olyan beugrató, a szellemi képességeiket nyilvánvalóan meghaladó kérdéseket tettek fel nekik, mint "melyik állatnak van több kölyke, a kutyának, a gorillának, vagy a jetinek, melyik nehezebb, egy kiló vas, vagy egy kiló réz, továbbá tuskés-e a sün nemi szerve".
A roppant humoros rendőrállatok az egyik férfit éneklésre, majd arra vették rá, hogy nyújtsa ki a nyelvét és hajoljon meg. Arra is agitálták, hogy próbálja megfogni a falon lévő képen ábrázolt meztelen nő mellét és kérték, nyalja is meg. A másikat rábeszélték, hogy egy széktámlát maga előtt tartva "kormányozzon", társát pedig eközben arra buzdították, hogy a motor hangját utánozva "berregjen" hozzá.
A vádlottak a sértettek szellemi fogyatékosságait akarták kidomborítani, a rendhagyó kihallgatást mobiltelefonnal rögzítették, ezt később egyikük feltette a rendőrség belső hálózatára, hogy a sok, hozzájuk hasonló rendőrbarom is élvezkedhessen az aljas felvételeken. Valakinek ez mégsem tetszett annyira, így ez alapján indult eljárás ellenük.
A főügyész megjegyezte: mindhárman szabadlábon védekeznek és jelenleg is rendőrként dolgoznak.
Amennyiben van olyan jobb érzésű rendőr, aki e két barom nevét, lakcímét, telefonszámát és fotóját elküldi nekünk, úgy azokat ellenőrzés után nyilvánossá tesszük.
(MTI korrigálva)
Tisztelt Kurucok!
Az egyik megyeszékhelyen lakom. Egy közelebbi ismerősöm a megyei rendőrkapitányságon volt "középvezető". Tőle hallottam a következőket. Már akkor is nagyon megdöbbentem, és azóta is sokszor az eszembe jut.
Történt egyszer egy baleset az egyik megyei közúton, ahol egy "pár" karambolozott. Mindketten házasok voltak, de külön-külön. Éppen egy találkájukról utaztak hazafelé, amikor a súlyos baleset történt. Ismerősöm nevetve sorolta a hölgy igencsak súlyos sérüléseit, és azt mondta, hogy az ilyen meg is érdemli, hogy ez történjen vele. Azt is mondta, hogy rajtuk röhög az egész rendőrség! Mások nyomorán, fájdalmán, akár végleges megrokkanásán!? (Ami azt illeti, mi sem tudjuk sajnálni a házasságtörőket, bár ez valóban gusztustalan – a szerk.)
Senkinek semmi köze hozzá, hogy kit milyen körülmények között ér a baleset, ahhoz meg aztán végképp nincs joga, hogy erkölcsi ítéletet mondjon mások felett! (De, van, egy társadalomban élünk, melynek vannak szabályai – a szerk.)
Nem akarom most hosszasan boncolgatni ennek az esetnek az erkölcsi hátterét, inkább elmondanám, hogy igazán akkor döbbentem meg, amikor – tovább folytatva a balesetekről szóló "szaftos" történeteket – a következőket tudtam meg tőle. A helyszíneléskor készült fotók - a legvéresebbek -, rendszeresen felkerülnek a rendőrség belső hálózatára, ahol a kollégák szabadon "csemegéznek" belőle. Összezúzott testek, leszakadt fejek- végtagok fotói keringenek a hálózaton, ahonnan a legvagányabbak el is mentenek néhányat. Sőt! Akad olyan elvetemült is, aki képernyővédőnek használja!
Megmondom őszintén, nem hittem a fülemnek! Azonnal azokra a családokra gondoltam, akik szüleiket, gyermeküket, testvérüket veszítették el ilyen rettenetes körülmények között. Vajon mit gondolnának ők, ha ezt megtudnák? Milyen ember(?) az ilyen, aki más halálán szórakozik? Hogyan bízhatjuk rájuk az értékeinket, az ÉLETÜNKET???
Persze mindannyian tudjuk a választ, hisz nap mint nap tapasztaljuk. Ezek után már semmin se csodálkoztam 2006 október 23-án. Meg vagyok róla győződve, hogy a "rend őrei" közül sokaknak okozott perverz kielégülést az a vérengzés, amit akkor, és azóta számtalanszor elkövettek.
Ennek az aberrált hatalomnak pontosan ilyen rendőrökre van szüksége. Gondolom, a szombati buzihömpölygés "biztosítására" is sokan önként jelentkeztek, hogy a mi pénzünkön sunyi módon álarc mögött kiélhessék perverz vágyaikat!
Üdvözlettel: egy hűséges olvasójuk