Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, senki sem sérült meg. A rendőrség információi szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, a 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija eddig ismeretlen ok miatt siklott ki Kétpónál vasárnap 12 óra 30 perc körül.

"Jelenlegi információink szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak" - közölték, hozzátéve: a veszély elhárításáig és a pálya felszabadításáig a budapesti Keleti pályaudvar és Békéscsaba viszonylatában mindkét irányban szünetel a vasúti forgalom.

A balesetben senki sem sérült meg - áll a közleményben.

A Mávinform a honlapján azt közölte, hogy az utasokat Mezőtúr és Törökszentmiklós között pótlóbuszok szállítják. A baleset miatt jelentősen nő a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon.

A műszaki mentés és a pálya helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe - jelezték.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a Budapestről induló vonatok csak Szolnokig közlekednek, az utasok onnan a Debrecenbe tartó InterRégió vonatokkal utazhatnak Törökszentmiklósig. Törökszentmiklós és Mezőtúr között pótlóbusz jár.

A Békéscsaba felől a főváros felé tartó vonatok Mezőtúrig közlekednek, az utasok Mezőtúr és Törökszentmiklós között pótlóbusszal utazhatnak, Törökszentmiklóson újra át kell szállniuk.

A Tiszatenyőre utazók a szentesi vonatokat vehetik igénybe.

Frissítés: Rovarölőszert szállítottak, katasztrófavédelmi mobil labor is van a helyszínen

A katasztrófavédelem az MTI-vel azt közölte, hogy egy vasúti átkelőnél történt a baleset. A felborult vagonok közül kettő környezetre veszélyes anyagnak minősülő, folyékony rovarölőszert szállított - írták.

A balesethez a szolnoki, a karcagi, a mezőtúri és a mezőberényi hivatásos tűzoltókat riasztották. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja, és a helyszínen van a katasztrófavédelmi mobil labor is.

A környező házak lakóinak elővigyázatosságból védőtávolságon kívül kell tartózkodniuk - áll a közleményben.

A műszaki mentés és a pálya helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe - jelezték.

2. frissítés: Jelenleg is zajlik a helyreállítás

Jelenleg is zajlik a helyreállítás Kétpónál, ahol egy tehervonat több kocsija kisiklott, senki nem sérült meg - közölte a MÁV Zrt. szegedi területi pályavasúti igazgatója a vasárnap este hat óra után tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

Mondi Miklós elmondta: vasárnap 12 óra 18 perckor a Szolnokról Békéscsaba-Lőkösháza irányába közlekedő tehervonat kocsijai siklottak ki Tiszatenyő és Mezőtúr állomás között Kétpó forgalmi kitérőnél. A 17 kocsis szerelvény 9 kocsija siklott ki, 8 kocsi és a mozdony a vágányon maradt - tette hozzá.



Képek: MTI/Mészáros János

A helyreállítás jelenleg is zajlik, egy kocsiban veszélyes anyagot, növényvédőszert azonosítottak - közölte, megjegyezve, hogy a katasztrófavédelem 17 órára lokalizálta a kifolyt kis mennyiségű növényvédőszert, ez jelenleg már nem jelent veszélyt.

A további tennivalókról elmondta: Szolnokról érkezik majd egy daru, amely a kisiklott 9 kocsit eltávolítja az útból.

Jelentős mértékben károsodott a vasúti pálya

Hozzátette, hogy jelentős mértékben károsodott a vasúti pálya és a felsővezeték is, a kár az előzetes számítások szerint több százmillió forint.

A helyreállítás a jövő hét elejére legfeljebb a bal vágányon várható. A munka befejezéséig az utasokat Törökszentmiklós és Mezőtúr között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani, Szolnokról Törökszentmiklósra vonattal lehet eljutni. Szentes felé pedig Szolnok-Tiszatenyő-Szentes útvonalon lehet vonattal közlekedni - tájékoztatott Mondi Miklós.




A Kétpóra vezető átjáró utat - amelyet jelenleg elzárnak a tehervagon szerelvényei - körülbelül a reggeli órákra tudják felszabadítani - mondta.

A baleset okáról nem tudnak semmit

A baleset okáról egyelőre nem tudnak semmit, azt szakértők bevonásával vizsgálják - közölte.

Kisnémet Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: az előzetes információkkal ellentétben lakossági intézkedésre nem volt szükség.




Hozzátette: az esethez a szolnoki, karcagi, mezőtúri és mezőberényi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre tíz egységgel.

A káresemény elhárítását a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja a katasztrófavédelmi mobil labor részvételével.

Beszámolt arról is, hogy a tehervonat vagonjai közül ötben szállítottak veszélyes anyagot, ezek közül négy siklott ki. A kisiklott négy vagonból egy sérült meg, szivárgott - közölte.

(MTI)

'