A Magyarságtudományi tanulmányok a szellemi turulok fölénye a szellemi dinoszauruszok felett – nyilatkozta Ámon Antal, az Ausztrál vezetéstudományi Kamara tagja. A Magyarságtudományi tanulmányok c. kötet márciusban jelent meg, és a harmadik kiadásnál tart. A teljes nyilatkozat alább olvasható.
„A fehér hunoktól a fehér barátokig (a pálosok rendjéig), a királygyilkosságoktól az országgyilkosságig, tehát Trianonig, a témák széles skáláját öleli fel a 850 oldalas kötet. Azt jelzi, hogy egyre inkább leáldozóban vannak a kommunista éra „tudományosságának” dogmái, és növekszik a szabad kutatásra és a világos gondolkodásra való hajlam. A pártemberek által megkövetelt magolnivaló helyét immár Magyarországon is fokozatosan átveszi a független kutatók szabad tényfeltárásából adódó ismeretanyag.
E kötet jelzés is, hogy a magyar kultúra és rokonság kontinenseken átívelő hagyaték. Ezzel bizonyítva, hogy a mai magyarok érték-felismerő, befogadó és kultúra áttermékenyítő hagyományokból táplálkoznak, szöges ellentétben a párt-dogma hazugságaival. Megmutatva azt is, hogy akadnak olyan kérdések a tudomány világában, amikre nincsenek egyedül üdvözítő válaszok. A könyv fő erénye tehát a bátor kérdésfeltevés és a bátor válaszkeresés: a szellemi turulok fölénye a szellemi dinoszauruszok felett.”
Ámon Antal,
az Ausztrál vezetéstudományi Kamara tagja
Megrendelhető: Kiváló ajándék érettségire: a finnugrista kamut legszínvonalasabban cáfoló tanulmányok egy kötetben