A román Legfelső Bíróság nem változtatta meg az 1946-ban Wass Albert íróra kiszabott halálos ítéletet. Az ügyben fellebbezést az író fia, Wass András kért, miután a kolozsvári táblabíróság március 10-én nem volt hajlandó rehabilitálni az írót és megváltoztatni a halálos ítéletet.

A Legfelső Bíróság ítélete, amelyet kedden este hozott meg, jogerős. Wass Albertet népbíróság ítélte halálra 1946. március 13-án az író jelenléte nélkül, és lefoglalták minden vagyonát, mert a kommunista népbíróság szerint társaival együtt négy személy meggyilkolására bujtott fel.

A kolozsvári törvényszékre az író fia nevében Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be a rehabilitálási kérelmet tavaly áprilisban, arra hivatkozva, hogy Wass Albert ártatlanságát bizonyító újabb dokumentumok kerültek elő. A törvényszék a kérést visszautasította, amely ellen Kincsesék fellebbezést nyújtottak be. A táblabíróság újra kivizsgáltatta az ügyet az ügyészekkel.

(Manna)