Nyáron mintegy hatszáz, az iskolákban végző rendőr kezdi meg a munkáját a fővárosban: többségük a kerületi kapitányságokon, ötvenen pedig a közlekedésrendészetnél – mondta Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány kedden, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ülésén.

A főiskolán végzettek közül kilencvenen, a szakközépiskolákban végzettek közül 510-en kerülnek majd a fővárosba. Mint mondta, a fővárosi rendőrhiányt enyhíti ez az intézkedés – közölte Tóth Gábor.

Hozzátette: a Budapesti Rendőr-főkapitányságon 8700-an dolgoznak, azonban mintegy 1300 rendőr hiányzik a fővárosból. Ennek oka, hogy tavaly év végén több mint 800-an nyugdíjba vonultak, és a határőröktől sem érkezett meg a várt 570 határőr, hanem mindössze 300 – mutatott rá.

(MTI)