"Összefog a kisebbségekért az ORTT és az ombudsman
Szorosabb együttműködésre törekszik az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke és a kisebbségi ombudsman abban a kérdésben, hogy miképpen jelennek meg a kisebbségek a sajtóban. Erről Majtényi László és Kállai Ernő közös sajtótájékoztatón számolt be.
Az ORTT egyik legfontosabb feladatának tartja Majtényi László, a testület új elnöke a kisebbségek jogainak védelmét. "Természetesen nem arról van szó, hogy az előítéletes megnyilvánulás, a gyűlöletbeszéd is száműzhető, vagy száműzendő lenne, hanem arról, hogy jogsértés, ha a média az ilyen megnyilvánulásokra adott pillanatban és általában is nem ad választ" - hangsúlyozta.
Kállai Ernő arról beszélt, hogy kétféle sérelem érheti a kisebbségeket a sajtóban. Az egyik, hogy teret kapnak ugyan, de olyan "rossz" időpontokban, amikor senki sem látja-hallja őket, a másik pedig a gyűlöletkeltő tartalmak megjelenése. (Kuruc.info: A tartalom a gyűlöletkeltő, nem pedig az elkövetett bűncselekmény...? Minden ilyen hülye fajvédő fordítva ül a lovon?)
Ez utóbbival egyre gyakrabban találkozik a kisebbségi ombudsman, és a műsorok elemzése után fontosnak tartja a cselekvést, maga azonban szűk hatásköre miatt nem folytathat vizsgálatot a magántulajdonú tévék-rádiók, újságok jogsértése esetén. Az ORTT viszont megteheti ezt.
Ha megszületik a mindkét fél által szükségesnek tartott megállapodás, akkor a kisebbségi ombudsmani hivatal jelzésére az ORTT cselekszik. Majtényi László szerint elég jó eszközök vannak a kezükben: a figyelmeztetéstől a milliós bírságokon át a végső eszközig: a műsorszolgáltatási jog megszüntetéséig.
Kállai Ernő elmondta: a gyűlöletkeltő, előítéletes tartalmak nemcsak a televíziókban jelennek meg, bár azok keltik a legnagyobb figyelmet: "Az írott sajtó esetében tapasztaltunk valamiféle gátszakadást. Ennél azért egy kicsit árnyaltabb a társadalom működése és a társadalom képe is. Természetesen leginkább a romákkal szembeni előítéletesség sajtóbeli megjelenése feltűnő" - hangsúlyozta.
Kállai Ernő kifogásolta például a cigánybűnözés kifejezés ismételt felbukkanását. Hozzátette: az elszabadulni látszó folyamatoknak most kellene megálljt parancsolni, mert nem lehet tudni, hol a vége. (Kuruc.info: Azért még egy utolsót lök ő is rajta, úgy látom. Hibátlan.)
Példaként elmondta: januárban még viccelődtek azon, hogy melyik kisebbség lesz az, amelyen a társadalmi gondokat legközelebb megpróbálják egyesek "leverni", de később ez komolyra fordult, amikor megjelent egy sváb- bűnözésről szóló blog."
Kuruc.info / Arppi S.: az utolsó bekezdés a legfájdalmasabban primitív.
1) A cigányokat nem azért utálják, mert “a magyaroknak valakit utálnia kell, különben nem érzi jól magát”, ahogy azt a cigányfajvédők, ballibek oly “éleslátóan” szeretik megfogalmazni. Ahogy a finnek sem azért utálják a cigányokat, mert frusztráltak lennének (pont a hihetetlen sikeres, művelt, gazdag, boldog finnek? Röhej…) Hanem azért, mert, igen, bűnöznek és élősködnek ott is, és a finnek túlnyomó többsége az orkokat ugyanúgy rákos daganatként tartja számon, ahogy mi – vagy a világ bármelyik népe, amely közelebbi kapcsolatba került velük. Igen, még az arabok – pl. az irakiak – is (lásd ezügyben EZEN cikk első szekcióját).
2) Ami a svábbűnözős blogot illeti, azt egy idióta szélsőbalos (zsidó? Nem kizárt, mert a zsidók és a svábok általában kifejezetten utálják egymást, így a metélt azt gondolta, egy jót rúg a svábokon is) csinálja, és bevallottan a ciganybunozes.com, ill. a Kuruc.info ellenében jött létre. Talán mondanunk sem kell, hogy hónapok óta nem volt frissítve, mert nincs mivel. Svábbűnözésről beszélni éppen olyan oximoron, mint pl. norvég-, svéd-, izlandi- vagy finnbűnözésről.
Ami még érdekes, hogy nem magát a bűnözést kifogásolja az úriember, hanem a megnevezésére használt kifejezést. Ha megélhetési bűnözésnek nevezik, akkor O.K.? Szomorú.