Gyarapodik azoknak a településeknek a száma Csonka-Magyarországon is, amelyek rovásos helységnévtáblákkal jelölik meg határaikat.

Június 4-én délután 4 órakor Göd bejáratainál a helyi református és katolikus lelkipásztorok áldásával állítják fel az ősi írásjeleinkkel rótt táblákat. Az ünnepséget a polgármester nyitja meg.

Az eseményen jelen lesznek a Kunszentmiklósi Megmaradás Egyesület tagjai, „akik csonkaországunkban elsőként érték el, hogy városukban rovásírásos helységnévtábla legyen”. Az onnan érkező Iloncsuk Szabadcsapat Egyesület kun harcosai honfoglalás korabeli öltözetben harci jelenetet mutatnak be.

Ugyancsak jelen lesznek a Magyar Nemzeti Front szigetszentmiklósi tagjai, „akik kis hazánkban másodikként állították fel a rovásírásos helységnévtáblájukat”. A gödi tábla felállításának kezdeményezői szintén a Magyar Nemzeti Front helyi szervezetének tagjai.

Szakács Gábor a rovásírás múltjáról, történetéről tart előadást.

Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a Magyarok Világszövetsége erdélyi elnökségi tagja székely zászlót adományoz a településnek.

Mint ismeretes, 2003. június 21-én a Patrubány Miklós, Rácz Sándor és Csapó József kezdeményezésére létrejött Quo vadis Székelyföld? konferencia résztvevői kérték „székely településeink önkormányzati testületeit, hogy a helységtáblákon tüntessék fel a települések nevét a székely rovásírással is”.

Budapest, 2008. május 8.
Farkas Éva tudósítása nyomán
MVSZ Sajtószolgálat