A Kuruc.info eddig nem nyilvánított véleményt a Bayer-írás kiváltotta zsidó belviszályról. Most sem igazán fogunk, de az alább olvasható, érdekes olvasói levél elé mégiscsak kell pár sort írni az "ügyről".

Nem írtunk tehát róla semmit, mert nincs ki mellé állni. A hőbörgő, aláírásgyűjtő zsidók orrából folyamatosan lóg a turha, a szintén jordán-pozitív Bayer pedig velük együtt hányta tele a medencét még a 90-es években, és sírta tele a Népszabadságot a jobboldal rasszizmusáról és idegengyűlöletéről.

Bayer érdekes módon barát-komplexusban szenved. Neki, Bayernak mindig mindenki a "barátja" a cikkeiben. Semjén, szegény György Attila, Deutsch-Für, Áder Janó, stb. A szépséghiba, hogy korábban barátja volt neki György Péter, Hont András, Kornisféreg (az ő Mityuja) és a fél szadesz-mazsihisz. Illetve valójában most is az.

Egyetlen szavát sem szabad komolyan venni, még akkor sem, ha az éppen kivételesen igaz. Zsoca például 2004. december 5-e előtt pár nappal a Hírtvben azt bizonygatta, hogy a népszavazás szekus provokáció. Majd pár hét múlva, talán januárban, az ő Kövér nevű barátjával Erdélybe ment, ahol azt ugatták, hogy talán nem is olyan fontos az az állampolgárság. És akkor még nem is tértünk ki nagyon Magyar Narancsos, Népszabadságos, 168 Tórás munkásságára...

Most viszont jöjjön az olvasói levél:


Tisztelt Szerkesztőség! Nem tisztem megvédeni Bayer Zsoltot, a neki nyílt levelet címző honfitársunkkal egyetértve ugyanolyan hazaáruló tolvajnak tartom, mint Orbán Viktort, Dávid Ibolyát, Gyurcsány Ferencet és Kóka Jánost. „A medence körüli" írása viszont fején találta a szöget. A szög nem görbült meg, Kun Béla utódainak velejéig hatolt. Fel is lázadt több mint száz, magát magyar értelmiségnek valló, valójában nemzetáruló Moszad-ügynök.

Azok lázadtak föl, akik rendszeresen a medencébe, a szobánkba, a levesünkbe fújják a taknyukat. Azok, akik helytartóikkal együtt, azok ölebeiként leigáztak, és nyomás alatt tartanak bennünket folyamatosan, évtizedek óta, pénzügyileg, ideológiailag, sőt pár éve már fegyveresen is az 50-60 ezer In-Kal Securitys fegyverben tartásával, tel-avivi kézi irányítással, csak a jelre várva, hogy mikor kell belénk lőni, mikor kell a magyarság vérét ontani.

Az aláírók között sok a nő, ami nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, hiszen a Moszad imádja a ringyókat, sőt az Ószövetségben is találunk példát a vérivó zsidó bestiákra. Ki kell nyomtatni ezt a listát, és az ágyunk fölé szegezni, hogy minden nap lássuk: ki a magyar nép ellensége. Nagybetűkkel rá kell vezetni e listára szegfűs Ibolyka nevét is, aki Lantos kitartottjaként rögtön antiszemitizmust ordított a Bayer-cikk megjelenése után. Arról a kalapos hazaáruló szörnyella nem ír, hogy mennyit lopott, és az MDF hogyan árulta el a magyar nemzetet, miként züllött a zsidó kommunisták csicskásává, Schmuck Andor valamint a gnóm bóher Leisztinger olcsó játékszerévé. El kell olvasnia minden magyarnak Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból indult el..., betiltott és indexen lévő könyvét, amit azért nem tudott befejezni, mert a börtönben a bolsevik-zsidó pribékek agyonverték a művéért. (Hamarosan megrendelhető lesz portálunkon is! - a szerk.)

Alapvetően nem értem, mi váltotta ki a nagy hörgést, hiszen Bayer a színtiszta igazat írta le. Az idézete is pontos. Már tényleg ott tartunk, hogy a gyalázatosakat, a bennünket kicsontozókat, a mi zsírunkon és vérünkön élősködőket kritizálni sem lehet? Ők mindent megtehetnek, ők bátran átgázolhatnak rajtunk, mint a cionista katonai bulldózer azon az amerikai zsidó lányon, aki a palesztinok kiirtása ellen protestált? Ezek büntetlenül megnyomoríthatnak bennünket, és ehhez elvárják, hogy még jópofát is vágjunk?

Azért is kell a lista, mert alkalmas időben tudnunk kell, hogy kiknek kell elkapni a nyakát, kikkel kell megnyitni Recsket vagy megtölteni a Csillagbörtönt. Néhány nevet persze hiányolok az aláíró keretlegények közül. Hol van Dr. Sólyom László? Hol van a Likud-testvér Orbán Viktor? Hol az ávós csemete Pető Iván, hol a génmanipulált Horn Gábor, hol a homo buzericus Orosz Jozefina, vagy a pápagyilkos Dobrev-klán Klárikája, hogy a szocionista nomenklatúra köztörvényes politikus bűnözőiről ne is beszéljünk...?

A birka magyar nem veszi észre, hogy minél nagyobb a megszállók elleni tiltakozás, annál radikálisabb módszert alkalmaznak a vérbefojtásunkra, mert megtehetik. Mert kezükben a kormány, kezükben a törvényhozás és a közigazgatás, pórázukon a rendőrség, a félzsidó honvédelmi miniszterrel karöltve. Mindezek ellenőrzésére ráépítették az In-Kalt, amely valójában a felfegyverzett, mini megszálló izraeli kommandó Magyarországon.

Ébredj fel, magyar, mert a judeonácik kíméletlenül eltaposnak! Megtették ezt másokkal 1948-ban amikor a nagyhatalmak segítségével fegyveresen rabolták el a palesztinoktól azok hazáját, és megteszik ma is, vagy pár év múlva, ha a Vörös-tenger mellett tarthatatlanná válik a helyzetük. Ébredj és radikalizálódj, mert ezek megnyomorítanak! Ébredj, mert rövidesen a palesztinok sorsára jutsz! Ébredj, amíg ébredhetsz!

Veresegyházi Géza