Erre szólít fel Ajman az-Zavahri. Az al-Kaida második számú vezetője izraeli és amerikai érdekeltségek elleni csapásmérésére buzdította hívet egy interneten megjelent hangüzenetben.

A világhálóra húsvéthétfőn felkerült szavaival a szervezet második számú embere a gázai övezetet ért izraeli támadás miatt kérte a muzulmánokat a visszavágásra. "A mai nap a ti napotok. Csapjatok le a zsidók és az amerikaiak érdekeltségeire, és mindazokéra is, akik részt vesznek a muzulmánok ellen agresszióban" - hallható az üzeneten.

Ezt követően Zavahri arra bíztatta híveit, hogy mérjék be a célpontokat, gyűjtsenek pénzt, tegyék meg a szükséges lépéseket, majd gondos tervezés után vitelezzék ki az akciókat.

Zavahri nem tett említést arról, hogy hol lenne célszerű támadni, de megjegyezte: "az nincs kimondva, hogy Izrael ellen csak Palesztinában kell harcolni".

A hangüzenet azon a honlapon jelent meg, amelyet az al-Kaida és más muzulmán szervezetek is gyakran használnak.

Zavahri emellett megvádolta az arab világ vezetőit, hogy lepaktálnak az Egyesült Államokkal és Izraellel, és ily módon egy "sátáni szövetséget" alkotnak.

(Kuruc.info - MTI)