A tanulmány rövid összefoglalója:

Az alábbi tanulmány egy online típusú előadás rövidített változata. A rendezvényt a Corvinus Egyetem égisze alatt 2020. november 27-én Szalay Zsuzsanna PhD. egyetemi adjunktus szervezte meg a Kutatók Éjszakája program részeként, mely „A váltóra váltó vállalkozások – amikor a holt tananyag újraéled” címmel. A részletes bevezetőt is Szalay Zsuzsanna, továbbá Novák Zsuzsanna PhD. egyetemi adjunktus tartotta, „A kis- és középvállalkozási szektor erősítése váltóra váltással” című cikkükre támaszkodva, ami a Pénzügyi Szemle 2020. 3. számában jelent meg.

Sokat hallunk a kis-, és közép-vállalkozások pénzügyi erejének szinten tartásának szükségességéről. Erre a drága bankhitelek aligha alkalmasak, arról nem is beszélve, hogy a bankoktól kölcsönszerződés formájában rövid lejáratú (haladékot biztosító kölcsönöket egyáltalán nem lehet kapni. Erre a problémára nem olyan régen a Pénzügyi Szemlében két kitűnő szakértő nyomatékosan felhívta a figyelmet. (A cikk létrejöttében magam is közreműködtem.) Ez adta az apropót arra, hogy hosszabb előadásban kifejtsem a fizetési haladékok igénylésének és nyújtásának tulajdonképpen egyetlen igazi eszköze a váltó finanszírozás (leszámítolás) felélesztése. Előadásom nyomán foglaltam össze: milyen lépések lennének szükségesek az említett financiális cél eléréséhez.

A tanulmány itt érhető el.