Az alábbi közlemény leközlésével és előzményével egy szóval nem állítottuk, hogy Tomcat áruló lenne, mint azt pár nekivadult Bombagyár-lakó vizionálja (akik persze nem is tudnának ilyen állítást tőlünk idézni, a múltból sem). Többek közt az élvezhetetlen stílusú, tudálékos, a rádióhallgatást is nagyon megnehezítő Molnár Görény úr, aki azt is felrója lapunknak, hogy nem az ellenzéket szolgáljuk. Nahát, mik nem vannak. Mikor állítottuk, hogy ezt a kormányhoz hasonlóan aljas, cionista "ellenzéket", de egyáltalán bármely pártot valaha is szolgálni kívántuk volna? Megerősítjük, a magát tévesen jó humorúnak is hívő Görény báró úr kedvéért: lóf... az összes párt seggébe, nem vagyunk pártorgánum, és a jobboldalon is bárkit bírálunk, ha okot ad rá. Ez a sajtó dolga, nem a pártszolgálat, jobboldali kádárista reflexűek!

No de a lényegre: A tények tükrében fenntartjuk, hogy a  blogger, önimádatának megfelelően finoman szólva nagyon de nagyon túlértékelte az ügyben játszott szerepét, mondjuk nagyjából idegen tollakkal akart ékeskedni, feltehetően nem gonoszságból, hanem mert olykor szereti kiszínezni a dógokat. Majd szokásos, bár színvonalas alpáriságával (utóbbit is a mi szemünkre vetik némely rajongói, pedig mi sokkal ritkábban írjuk le  - ha egyáltalán - mondjuk Tomcat azon kedves kifejezését, hogy fa.paraszt) hisztizik, amiért ezt megírtuk. Felhívása ettől függetlenül jószándékú volt, ezt sem vitattuk, azért is hoztuk le, úgyhogy hátrább kéne vinnie az agarait.

És tudja jól, hogy ha nem is teregetjük ki, de nem felejtjük: adósa még Könnyűéknek egy ügyben, éppen ezért írtuk Robi bokszdiadala kapcsán: "Tomcat se jött el, pedig ha már a Könnyű család falujába, Erdőtelekre a minap ígérete ellenére sem ment el, ide illett volna, ráadásul jó lett volna egy videó..."

Tomcat a Bombagyár adásában azt mondta, a lakhelyelhagyási tilalom miatt nem ment, de hát ezt tudhatta előre, akkor minek ígért? És a Magyar Szigeten se lehetett volna hasonló okból, mégis teátrálisan felment a színpadra beszélni egy órát, sátrát pedig a jól ismert, Árpád-pöttyös zászlóval jelölte meg, szóval nem egy beszari típus. Aztán ezt írja: "nem ígértem meg soha, hogy ott leszek". Persze nem egyértelműen fogalmazott, de ez jött ki felhívásából, melyben ezek is szerepelnek: "A vonaton majd megtaláljuk egymást, vagy ha máshol nem, hát Erdőtelken. Lesznek ott helyiek is, akikre számíthatunk.", "Ha elegen elmegyünk" stb.)

A kritikát nem tűrő bloggernek meg kellene barátkoznia a gondolattal, hogy a címére intézett bírálat nem egyenlő szentségtöréssel, megosztással, összeesküvéssel és lebérencezéssel. Ő sem bírálhatatlan, ennyi. Minket pl. baromira nem érdekel, hogy korábbi véleményét többször is megváltoztatva most éppen a Kuruc.info szakmai színvonalának nem kielégítő voltáról vakerol sértődötten, nem fogjuk bizonygatni, hogy igenis csúcskirályok vagyunk, mikor (még) nem vagyunk azok.

Labancból kuruc

Tomcatet mellesleg számtalan alkalommal védtük meg nyilvánosan (számos alkalommal szinte csak mi) és egyes olvasóinkkal szemben is, akik kora ifjúsága liberális vonalvezetése vagy más miatt kikezdték. Meg is fogjuk még nagy valószínűséggel, mert kisebb vargabetűi ellenére sokkal hatékonyabban képviseli a nemzeti radikalizmust, mint számtalan, lusta fotelforradalmár.

Ahogy az elkurvult Nagy Feró megítéléséhez a kuruc brigadéros Ocskay László történetét meséltük el, álljon itt most példának Vak Bottyán esete!

Tomcathez hasonlóan Bottyán János is egymaga csodákat művelt. Pl. fogadott társaival, hogy bemegy a 6000 fős török őrséggel védett Érsekújvárra, és a főtéren álló mecsetből az imát mondó müezzint ledobja, majd épségben visszatér. Parasztruhát öltött magára, és bejutott a városba, ahol épp vásár volt. Amikor a müezzin kijött a minaret erkélyére, hogy imáját elmondja, Bottyán János utánament és kihajította. Ezután gyorsan lejött a toronyból, a várkapu felé sietett és az útját álló janicsárt lelőve, sikeresen kijutott. Az üldöző törököket rá várakozó társai felkoncolták.

Miközben egyre feljebb jutott a császáriak ranglétráján, 1701-ben ezredével együtt a Rajna mellé vezényelték a franciák elleni harctérre, a spanyol örökösödési háború kapcsán. Az év végén Rákóczival való titkos kapcsolatok vádjávál hadbíróság elé állították, de bizonyíték hiányában fölmentették. 1703-ban a kurucok ellen küldték. Schlick császári generális seregeivel és három magyar ezreddel, köztük Bottyánéval, bevonult a felvidéki városokba. Bottyán és a sereg egy része Forgách Simon vezetése alatt Zólyomban maradt, amikor a Bercsényi Miklós vezette kuruc sereg a városhoz érkezett. Bottyán János ekkor párbajra hívta a legvitézebb kuruc katonát. Az akkor 23 esztendős Ocskay László ezereskapitány állt ki ellene. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Bottyán maga Zólyom várában rekedt, s miután Forgách Simon a katonaság jelentős részével egy éjjel elmenekült, titokban alkudozni kezdett a kuruc ostromzárat irányító Bercsényivel, majd Radvánszky Jánossal, s már ekkor elígérkezett Rákóczi hűségére. A fejedelem 1703. december 10-én aláírta tábornoki kinevezését, 20-án pedig a dunántúli kuruc csapatok főparancsnokává is kinevezte. Bottyán azonban Zólyom december 8-i kapitulációja után visszatért esztergomi házába, hogy sebeiből meggyógyuljon, s hogy ezt a fontos dunai támaszpontot is a kurucok kezére játssza. 1704. október 1-jén báró Kuckländer esztergomi városparancsnok árulás vádjával elfogatta lakóházában, és összeláncolt kézzel egy dunai naszádra vitette, hogy a bécsi haditörvényszék elé állítsák. Még aznap éjszaka Bottyánt megbízható emberei kiszabadították Nyergesújfalun, aki ezután egyből Rákóczi tábora felé vette az irányt, és hűséget esküdött a fejedelemnek. Szöktetésében a felesége is részt vett, akit ezért a császáriak börtönbe vetettek.

Miközben tehát Ocskay elárulta a kurucokat, s ezért később halállal lakolt, Vak Bottyán ugyanakkor a mieink közé állt, a legnagyobb diadalokat aratva. Így üdvözöljük most soraink közt - Feró helyett - Tomcat bajtársunkat (aki persze nem azonos az impresszumunkban szereplő névrokonával)!

Zárszó

Ja: 2007-ben még csak nem is reagáltunk, amikor Tomimacska testvérünk nagyon csúnyán-durván és nyilvánosan elhatárolódott tőlünk egy blogbejegyzésében, azok után, hogy állandó publikálási jogot adtunk neki portálunkon. Később is megfricskázott minket párszor, ezekre sem válaszoltunk, ez az első eset, oka, hogy gárdisták jelezték nekünk, nem oda Buda Erdőtelek-ügyben.. Ez utóbbit főleg Gyártulajdonos nevű Bombagyár-lakónak üzenjük. Tájékozódjon, mielőtt minket vádol azzal, hogy "megosztani" merészeltünk.

"Én mindenesetre most ünnepélyesen megszakítom a kapcsolatot a Kuruc.info-val, és megkérem őket, hogy a jövőben ne vegyék át az írásaimat" - fogalmaz most a durcás Tomcat, melynek természetesen nem teszünk eleget. Hiszen mi mindent közlünk, ami arra méltó (a jövőben is, tőle is), nemrég pl. még a Népszabóságban is találtunk egy kiváló cikket.

Jéney - Kuruc.info

- - - - - - - -

A Pannon Nemzeti Gárda által biztosított erdőtelki rendezvényről. Fotók a végén.

Ez az írás mindenképpen elkészült volna, hiszen a velünk történtekről rendszeresen szoktunk beszámolni a nemzeti hírportálokon. Viszont itt ebben a híradásnak egy-két dolgot helyre kell tennünk azért, hogy reálisan tájékoztassuk azokat, akik nem voltak jelen. Sajnálatos, hogy Tomcat is úgy írt az eseményekről, hogy ő sem volt jelen……..

A pénteki napon nagyon jól sikerült a lakossági fórum, amelyre Erdőtelken került sor.

Ezen a rendezvényen, Wittner Mária 56-os hős, Morvay Krisztina, korunk Zrínyi Ilonája és jómagam tartottunk előadást.

A mostani hazafias találkozó szervezése már hónapokkal ezelőtt elkezdődött.

Ahogy 2007. Október 13-án is

http://kuruc.info/r/1/17456/

úgy idén is a PNG volt felkérve az esemény biztosításával.

http://kuruc.info/r/1/21253/

A főszervező Tóth-Pál József és Poszpischek ennek megfelelően tartotta egymással a kapcsolatot.

Mivel ez egy 120-150 fős maximum befogadó képességű Művelődési Ház, ezért ide normál körülmények között 10-15 fő elegendő ahhoz, hogy a rendet fent tudjuk tartani.

Ennek megfelelően mi 25-30 fővel készültünk.

Csütörtök délelőttig minden rendben volt, de akkor egy „kiszivárgott” hír felbolydította a már levajazott történetet.

„200 cigányt hoznak a hevesi falvakból autóbuszokkal”. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Mivel mostanában a Nemzeti Őrsereg és a Magyar Gárda is belefutott hasonló provokációba, ezért ezt elkerülendő a PNG első embere (én) intézkedni kezdett.

A saját létszámot még 10-15 fővel megtoldottam, ami hétköznap lévén ennyi idő alatt nem volt egyszerű. Ezen kívül, pedig körülnéztem a kapcsolatrendszeren belül.

Szólt a szövetséges Nemzeti Őrseregnek, a Nemzeti Érzelmű Motorosoknak, a Magyar Gárdában lévő barátainak.

/Ezek közül külön megemlíteném a Győr-Moson-Sopron megyéből jött hazafiakat!/

A Tomcat által feltett kiáltvány akkor született, amikor már minden meg volt beszélve……….

A szervezésnek és az egész napos telefonálgatásnak köszönhetően ezen a napon fényes győzelmet aratott a nemzeti oldal csoportjainak az összefogása.

A már fent említett szervezeteken kívül képviseltette magát a HVIM- Zagyva Gyula, a Nemzeti Front Szabó Tamás és a Kossuth tériek Gonda László és Bene Gábor vezetésével. Ezeken túl még jelen voltak a Jobbikból is jó néhányan.

Természetesen a „ cigány gárda” nem jelent meg..

Pár felderítő próbált körül nézni, de aztán jobbnak látták hamar gyorsan arrébb állni…..

A Művelődési Házban és a ház előtt tele volt mindenre elszánt bajtársakkal, bajtársi szervezetekkel körülbelül 130-140-es létszámban, egyenruhában illetve sokan közülünk tudatosan civilben jöttek, hogy ha szükséges, akkor elvegyüljenek és cselekedjenek a provokátorok között….

Így tehát az interaktív fórum iránt érdeklődő helybeliek biztonságban és nagy örömmel mehettek be a rendezvényre!

Az est témájának origójában a nemzeti összefogás szerepelt. A megjelentek dörgő vastapsa közepette a koronát az egészre a Pannon Nemzeti Gárda és a Nemzeti Érzelmű Motorosok nyilvános szövetségkötése tette a rendezvény végén.

Poszpischek Tamás

Pannon Nemzeti Gárda