Ugrás a cikkhez
Reklám

Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester – tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kedden az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság.

A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Szeneczey Balázs azt írta, a patkánymentesítés fenntartásának közbeszerzési eljárása kapcsán indult közigazgatási perben a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatának bírósági felülvizsgálata történt meg, amelyben a testület megfelelőnek ítélte a fővárosi önkormányzat eljárást lezáró döntését a Bábolna Bio Kft., mint ajánlattevő jogorvoslati kérelmével szemben.

A felperes Bábolna Bio Kft. nem a fővárosi önkormányzatot, vagy annak határozatát támadta meg keresetével, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárást lezáró döntését – mutatott rá a főpolgármester-helyettes. Mint írta, a Fővárosi Törvényszék a döntőbizottság határozatát hatályon kívül helyezte arra hivatkozással, hogy a tényállás további felderítése szükséges, amely meghaladja a közigazgatási peres eljárás kereteit. Így a bíróság a testületet a jogorvoslati eljárás újbóli lefolytatására utasította hat kérelmi elemből négy esetében.

A döntés gyakorlatilag a döntőbizottság jogorvoslati eljárását hosszabbítja meg, illetve éleszti fel. A bíróság nem foglalt állást a referenciák megfelelősége, az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség tekintetében, az kizárólag eljárásjogi hiányosságokat állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről – olvasható a közleményben.

Szeneczey Balázs kiemelte: az ítélet a Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozóan tartalmaz kötelezést, a fővárosi önkormányzatnak, mint érdekelt félnek teendője ezzel kapcsolatban érdemben nincsen. A döntés a megkötött szerződés hatályát nem érinti, a megkezdett célzott intenzív irtás folytatható.

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából