Ugrás a cikkhez
Reklám

Belgrádban tizenegyedik alkalommal vonult fel több ezres tömeg Aleksander Vucic szerb elnök politikája ellen tiltakozva, szabad médiát és új választási törvény megalkotását követelve. Tiranában a tiltakozók vascsövekkel és Molotov-koktélokkal támadtak a miniszterelnöki hivatalra.

A szerbiai tiltakozások immár harmadik hónapja tartanak, és eredetileg az erőszakos légkör, a másként gondolkodók és a kormánykritikus újságírók megfélemlítése ellen indultak. Szombaton a megmozdulást szervező Szerbiáért Szövetség, amely a szélsőjobboldaltól a baloldalig felöleli a politikai pártokat, jelképesen szerződést kötött az emberekkel, amely azt a programot tartalmazza, amelyet hatalomra kerülésük esetén végrehajtanának.

Pénteken és szombaton a délvidéki Szabadkán, illetve több szerbiai városban, így Kragujevacon, Kraljevóban és Uzicében is voltak kormányellenes megmozdulások.

Tiranában az erőszakba torkolló tiltakozáson egy vitatott fővárosi körgyűrű építése miatt követelték Edi Rama miniszterelnök lemondását. Az összecsapásokban a rendőrök könnygázt is bevetettek. Többen, köztük újságírók is megsérültek.

A körgyűrű építése azért dühített fel a tiltakozókat, mert több család otthonát el kellett bontani az építkezés miatt, és korrupció gyanúja is felmerült, mert egy vállalat hamis dokumentumokkal jutott 18 millió euróhoz. A cég vezetője jelenleg szökésben van.

A baloldali Rama szerint az ellenzék szítja az erőszakot, mert attól tartanak, hogy az igazságszolgáltatás átalakítása és reformja odavezethet, hogy korrupció miatt bíróság elé állítják őket.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából