A szervezők szerint ötezren gyűltek össze a fővárosi Alkotmány utcában, a Parlament előtt szombat délelőtt a Liga Szakszervezetek által meghirdetett demonstrációra, a rendezvény a hóesés miatt a meghirdetett időpontnál később kezdődött. A szónokok egyöntetűen az egészségbiztosítási törvénytervezet visszavonását követelték a kormánytól.

A délelőtti szakadó és csak lassan elálló hóesés ellenére a szervezők szerint ötezren gyűltek össze az Alkotmány utcában. A 11.00 órára meghirdetett, egyebek között az egészségbiztosítási reformra vonatkozó törvénytervezet visszavonását követelő nagygyűlés a rendezők bejelentése szerint körülbelül negyedórás késéssel kezdődött, mert a rossz időjárás miatt több csoport is jelezte, hogy nem ér időben a helyszínre.

A folyamatosan érkező demonstrálóknak az utca több pontján is „Liga Szakszervezetek” feliratú fehér zászlókat, illetve „maradjunk együtt, mentsük meg a TB-t”, valamint "az ember számítson, ne a profit" feliratú sárga transzparenseket osztottak ki az aktivisták. A kezdésre váró tüntetők egy része az utca közepén felállított hordón dobolt. A demonstráción szinte az összes nagy szakszervezet képviseltette magát, továbbá jelen voltak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Védegylet, a Humanista Mozgalom, a Magosz és a Magyar Gyógyszerész Kamara képviselői.

Gaskó István, a Liga elnöke az egészségbiztosítás átalakítását tartalmazó törvénytervezetről szólva kijelentette: "végsőkig harcolunk a sorsunkat megrontó törvénytervezet ellen". Amennyiben hétfőn a parlamenti szavazáson elfogadják ezt a törvénytervezetet, minden jogi eszközt igénybe vesznek, hogy ne lépjen hatályba, felkérik a köztársasági elnököt is, hogy akadályozza ezt meg - fűzte hozzá a nagygyűlésen felszólaló érdekvédő.

Palkovics Imre, a nagygyűlést a Ligával együtt szervező Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a "konok, gőgös kormány semmibe veszi a társadalom akaratát".

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke arról szólt, hogy tudni fogják, kik voksoltak igennel a törvénytervezetről tartandó hétfői végszavazáson, de azt is, hogy kik szavaztak másként. A felelősök nem maradnak ismeretlenek, "számon kérünk minden gombnyomást" azokon - mondta -, akik ellenük szavaznak.

Gyenes Géza, a Magyar Orvos Szövetség elnöke szerint ezt a törvényt szép lassan tovább változtatják az üzleti biztosítók érdekei szerint, s a biztosítók "igenis szelektálnak majd" a betegek között. Ha azokat, akik sok pénzbe kerülnek, nem tudják "kidobni" a rendszerből, akkor az orvosokat akadályozzák majd a gyógyításban - állította.

Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke azt mondta, a kormány az egészségbiztosítási törvényjavaslattal megsértette az Alkotmányt, mert a jogszabálytervezetet érdemi, társadalmi vita nélkül nyújtotta be az Országgyűlésnek.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke közölte, hogy a magyar gazdák hétfő reggel az útlezárásokkal egyértelművé teszik, nem kérnek az egészségügyi reformból. A Liga tüntetése békésen ért véget, az emberek ezután elhagyták az Alkotmány utcát, rendbontásra nem került sor.

A szomszédos utcákban viszont többször is elhajtott egy nemzeti lobogóval és árpádsávos zászlóval díszített autó, az Alkotmány utcában pedig feltűnt Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger is. Fél tizenegy előtt néhány perccel csatlakoztak a tüntetéshez a Rendszerváltó Fórum Árpád-sávos zászlókat lobogtató tüntetői.

A mintegy 30 tüntető a Ferenciek terén gyülekezett, majd innen vonultak át rendőri kíséret mellett az Alkotmány utcába. Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum ügyvivője a Ferenciek terén tartott beszédében elmondta, hogy egyetértenek a Liga céljaival, és tiltakoznak az egészségügy átalakítása ellen.

Az Alkotmány utcában a tömeg többször is rákezdett a korábbi tüntetésekből ismert „Gyurcsány, takarodj!” rigmusra.

(MNO / MTI)