Ugrás a cikkhez
Kisbabát vár Malina Hedvig, a tavaly Nyitrán megvert magyar egyetemista, aki több mint egy éve eredménytelenül küzd az igazáért, s aki elmondása szerint most azért jelentette be az örvendetes hírt, hogy megelőzzön egy újabb ellene tervezett lejárató hadjáratot. Hedvig az Új Szónak árulta el, hogy júniusban megszüli első gyermekét, akinek az édesapja a vőlegénye, Peter Zák, akivel rövidesen összeházasodnak. A szlovák nemzetiségű fiatalember évek óta Hedvig barátja. A lány eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy anyai örömök elé néz. Hogy most mégis megtette, azt azzal indokolja, hogy tudomása szerint a "barátja apaságát megkérdőjelező lejárató kampányt akarnak indítani ellenük" - írja a lap. "Ez a legjobb dolog, ami az elmúlt másfél évben történt velem, és mindenért kárpótol" - mondta Hedvig a lapnak, azt is elárulva, hogy röviddel a baba születése előtt veszi majd át az egyetemi diplomáját.(MTI)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
23:01 Trump örül, hogy meghalt az FBI volt igazgatója, mert így már nem tud "ártatlan embereket bántani"22:40 Márki-Zay: ismert Fidesz-szimpatizáns támadott fegyverrel az "Orbánbúcsúztatóra"22:14 Pszichológushoz zavarnák a szülni nem akaró nőket Oroszországban21:57 Az EU folytatja a harcot a rasszizmus élő struktúrája ellen21:41 Kormányellenes tüntetés volt Prágában21:12 Izrael, mint egyetlen ember: a zsidó hatalom elmélete – I. rész 20:55 Iráni ballisztikus rakéta pusztított az izraeli Dimónában20:36 Orbán Miskolcon hiányolta a nemzeti egységet20:21 Pincehelyen gázolt a vonat20:04 "Zárjatok ki engem is!" - hazudozással vádolja pártját egy DK-s19:48 WP: az orosz hírszerzés szólt a magyar kormánynak, hogy egy Orbán elleni merénylet nagyon kéne a kampánynak19:27 120 éves gát átszakításával fenyegetnek a rég nem látott szintű áradások Hawaiin19:15 Orbánék most már nemcsak beveszik, de egyenesen beszakítják a progresszívek brüsszeli kapuját 18:59 Ukrán kormányzó: orosz dróncsapás érte Zaporizzsját18:12 Agykárosodást okozott egy kisfiúnál a herpesz, melyet a rabbitól kapott el, aki szájjal szívta el a körülmetéléskor kibuggyanó vért 17:39 CENTCOM-parancsnok: több mint nyolcezer iráni célpontot értek el eddig az amerikai precíziós rakéták17:14 Szijjártó egy nagyon szoros cionista szövetségesüket méltatta a Karmelitában - és persze békehozó Trumpot16:51 Irán lesz a multipoláris világ iszlám pólusának központi tengelye - ígéri az új támadási hullámra készülő Forradalmi Gárda16:28 A szabadságunk a tét16:06 Szenegál nem adja vissza az Afrikai Nemzetek Kupáját15:34 Még az oroszok is átléptek a saját emberük vezette bokszszövetségből a NOB-kompatibilisbe15:15 Izraeli miniszter hazudtolta meg szélkakas Trump intenzitáscsökkentő bejelentését14:06 Új állami eredettanúsító védjegyen dolgozik az Agrárminisztérium és a Nébih13:30 Sulyok Tamás fogadta Javier Mileit13:10 Urándúsító üzemet ért támadás Iránban12:56 Gondolatmorzsák a libanoni Pierre al-Raï atya halála kapcsán 11:51 Musk 2,5 milliárd dollár kártérítst fizethet, mert "jogos aggályaival" csökkentette a Twitter/X részvényeinek értékét10:58 Orbán az anticionista támadásoktól is megvédi a magyar családokat10:40 Az 500. új autóbuszt ünnepelték a MÁV-csoportnál10:01 MI-alapú célmeghatározó rendszer válik az amerikai hadsereg sarokkövévé09:45 Csökkenti járatainak számát a tartós olajármelkedésre készülő United Airlines09:29 Orbán a grúz miniszterelnökkel tárgyalt09:18 Kuba megtiltotta a havannai amerikai nagykövetségnek a dízelimportot08:52 Szijjártó Zelenszkijnek üzent08:37 Irán hajlandó biztosítani a japán érdekeltségű hajók áthaladását a Hormuzi-szoroson08:20 Trump: közel kerültünk iráni céljaink eléréséhez, csökkenthető a katonai intenzitás08:01 Washington ideiglenes mentességet adott a tengeren rekedt iráni olajra07:44 A svájci kormány is növeli védelmi kiadásait07:33 Több tonna mikroműanyag jut a környezetbe mosogatószivacsokból06:48 Vádat emeltek a Saolin Templom apátja ellen Kínában