Ugrás a cikkhez
A Fidesz a pénzügyminiszter menesztését és a jelöltségtől való visszaléptetését várja a kormányfőtől Veres János egyik megnyilatkozása miatt. Az ellenzéki párt szóvivője, Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy birtokukban van egy hangfelvétel, amelyen Veres János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármestereknek azt mondta nagypénteken, hogy egy-egy település aszerint részesül majd a fejlesztésekből, hogy milyen eredmény születik a második fordulóban az adott településen. Veres János pénzügyminiszter a távirati irodának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a térség képviselete akkor lesz erős, ha MSZP-s jelöltet választanak, ugyanis ebben az esetben lesz az MSZP-frakción belül több mint tíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei MSZP-s képviselő. A megyének, a megye önkormányzatainak, a megye településeinek messze nem mindegy az, hogy kormánypárti képviselőt választanak-e vagy pedig ellenzékit - tette hozzá.(MR)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
12:03 A Farkas Angliában is győzött - ráadásul egy 27-szeres világrekordert utasított maga mögé11:30 Új tűzszünetről állapodtak meg a terroristák által vezetett államok10:58 Gázolás miatt meghalt egy gyalogos Budapesten10:42 Interjú közben tépte szét Fidesz-tagkönyvét az Orbán-kormány eddig megélhetési okból hallgató volt diplomatája 10:21 Április 12-én lesz a választás, Magyar Péter megint kamuzott09:39 Nagyszabású hármas fogolycserét hajtott végre Venezuela, Salvador és az Egyesült Államok09:00 Irtási hónapot hirdetett az észak-koreai hadsereg08:25 Epstein-köszöntés: legkevesebb 10 milliárd dollárt követel Trump a Wall Street Journaltól08:09 Csaknem 8500-an érkeztek Kárpátalja felől pénteken07:56 Befejezte haditengerészeti kiképzését a spanyol trónörökösnő, jöhet a légierő06:56 Vizes vb: Betlehem Dávid ezüst-, Fábián Bettina bronzérmes a nyíltvízi úszók kieséses sprintversenyében22:58 Hivatalosan is elutasította a WHO-s Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat 2024-es módosításait az Egyesült Államok22:42 Aggódik a Kneecap miatt a szokásos banda - mégsem hátrált még meg a Sziget22:23 NJSZ: véget kell vetni a kárpátaljai magyarok hosszú évek óta tartó jogfosztásának!22:06 Lovas István, a rettenthetetlen21:31 Oswald Spengler és a magyar ősvallás 3/2. rész: a természeti szellemek 21:12 Nagy-Britannia is csatlakozik az aktuális uniós szankciós csomaghoz20:53 Elfogták a magyargyűlölő templomgyújtogatót20:37 Merz nem hisz Ukrajna gyors uniós csatlakozásában20:11 Nyolc év börtönre ítélt egy Csehországban élő ellenzéki újságírót az orosz katonai bíróság19:53 "Németország, többé nem a fékezőkocsiban, hanem a mozdonyban ül" - a német belügyér nagyon kemény harcosnak próbál mutatkozni, ha az illegális migrációról van szó19:36 Kósa Lajos: megvan a nemzeti aranytartalék19:20 Erdogan szívesen lenne a házigazdája a harmadik orosz-ukrán tárgyalási fordulónak is19:02 Legalizálták az önkéntes eutanáziát Szlovéniában18:44 Vegyesen alakult a forint árfolyama pénteken18:21 Átment az amerikai képviselőházon a USAID és a külföldi médiatámogatások megnyirbálása18:05 Mégsem lesz népszavazás a védelmi kiadásokról Szlovéniában17:44 Bolsonarót nyomkövető viselésére kötelezte a bíróság17:29 Netanjahu telefonon győzködte XIV. Leót, hogy nagyon osztozik az általuk lemészároltak családjainak a fájdalmában17:13 Szombattól újra járnak a vonatok Sárbogárd és Dombóvár között16:56 A felfegyverzett selmeci diákság nyomában a Hadak Útján16:40 Jóváhagyták a legújabb és "eddigi egyik legszigorúbb" uniós szankciós csomagot16:27 Herszon főrabbiját dróntámadással próbálták nácitlanítani 16:04 Index: az ukrán titkosszolgálat a fiával zsarolja a Sebestyén Józsefet boncoló szakértőt15:42 Hétvégétől visszatér a kánikula15:25 Az EU tanácsa jóváhagyta a terrorizmus és az illegális bevándorlás elleni küzdelemben segítő EES rendszer bevezetését15:08 Tűz ütött ki egy Brac szigeti településen Horvátországban - egy szállodát és egy kempinget is kiürítettek14:51 Merz szerint közel a vámmegegyezés Washingtonnal, inkább a francia "szélsőjobboldaltól" tart14:37 Csaknem egyéves ostrom után foglalták vissza Nawnghkio városát a mianmari kormányerők14:30 Európa Tanács: a tagországok harmadában komoly kihívást jelent a börtönök túlzsúfoltsága14:13 Szállásadóját megölte, 14 éves élettársát futtatta - tizennyolc év fegyházra ítéltek egy gyilkos cigányt13:52 Zelenszkij szerint a béketárgyalásoknak nagyobb lendületre van szüksége13:36 Sulyok Tamás az Egyesült Arab Emírségek elnökét fogadta13:17 Transzformátortolvajok miatt váltak egy időre veszélyessé a kecskeméti vágányszakaszok12:59 Szigorították a migránsok családegyesítési lehetőségeit Belgiumban12:38 Ukrán-magyar csalóbanda ellen emeltek vádat12:21 Alumíniumdobozokból készültek a vizes világbajnokság érmei