Ugrás a cikkhez
Reklám

A román Szociáldemokrata Párt (PSD) nem készül arra, hogy felfüggessze az államfőt tisztségéből, de nem marad tétlen, ha kormányát jogtalan eszközökkel próbálják félreállítani, és minden törvényes eszközzel megvédi a 2016 decemberi választásokon kifejezett népakaratot - figyelmeztetett hétfőn a PSD elnöke.

A kormánypárt vezetője a PSD vezetőségi ülése után reagált arra, hogy múlt héten Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bűnvádi feljelentést tett ellene és Viorica Dancila kormányfő ellen. A PSD szerint ugyanis a feljelentés célja az, hogy az ügyészség egy esetleges bűnvádi eljárása ürügyet és jogi lehetőséget teremtsen a jobboldali államfő számára, hogy felfüggessze tisztségéből a miniszterelnököt.



Liviu Dragnea, a román kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke

A PSD csaknem valamennyi területi szervezete és számos vezetője éles támadást intézett a napokban Klaus Iohannis államfő ellen, akit a feljelentés értelmi szerzőjének tartanak, azt feltételezve róla, hogy az ügyészséget akarja felhasználni politikai ellenfele eltávolítására, főleg azután, hogy szerintük egyszer már eredményesen bevetette ezt a stratégiát PSD egy korábbi miniszterelnöke, Victor Ponta esetében.

"Békemenettel" védenék meg a kormányt

Dragnea hétfőn megerősítette: a pártban az is felmerült, hogy nagyszabású tömegdemonstrációt szervezzenek a Dancila-kabinet támogatására. Hozzátette: egyelőre erről sem született döntés, mert azt remélik: „maradt annyi józanság” politikai ellenfeleikben, hogy „ne engedjék elfajulni” az eseményeket. A PSD elnöke jogi képtelenségnek és antiszemitizmusnak minősítette Ludovic Orban feljelentését, amely szerinte ellenséges hatalomként állítja be Izraelt.

A PNL elnöke az ország izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése ügyében elfogadott titkos kormányzati memorandum elfogadásának körülményeit és kiszivárgását kifogásolva hazaárulásért, államtitoksértésért, az államfő szándékos félretájékoztatásáért és jogkörének elbitorlásáért tett bűnvádi feljelentést Viorica Dancila kormányfő ellen, Dragneát pedig államtitoksértésért panaszolta be.

A legfőbb ügyész a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséghez (DIICOT) továbbította Ludovic Orban feljelentését, mert a panaszos által megfogalmazott vádpontok kivizsgálásában a DIICOT illetékes.

(MTI)

Kapcsolódó: "Titkos ügylet zsidókkal" - Klaus Johannist máris antiszemitizmussal vádolják





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából