Ugrás a cikkhez
Megtalálták azokat a színesfémtolvaj cigányokat, akik három nappal ezelőtt ellopták a Tolna megyei Medina hősi emlékművének tetejéről a turulszobrot. Az egy méter magas és hozzávetőleg 80-90 kilogramm súlyú, bronzból készült szobor kiterjesztett szárnyú turult ábrázolt, amely karmai között kardot tart. Az 1936-ban felállított emlékmű tetejét díszítő szobor az elsődleges vélemény szerint legalább 2-3 millió forint értékű - közölte Wiedemann Petra, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tájékoztatása szerint a szobor anyagából kiindulva nyilvánvaló volt a nyomozók számára, hogy a műemléket színesfémgyűjtő tetvek tulajdonították el. Négy szedresi, illetve tolnai cigányt megalapozottan gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével, akik vallomásaikban a bűncselekmény elkövetését elismerték. Az élősködő retkek elmondták, hogy a turult darabokra vágták a könnyebb szállíthatóság miatt, és egy részét orgazdának adták el, másik felét pedig a nyomozás miatt megnövekedett rendőri jelenléttől tartva egy szedresi ingatlan emésztőgödrébe dobták, ahonnan a gödör feltárása után elő is került. Ezt követően a rendőrök felkutatták és kihallgatták azt a faddi orgazdát, aki a szobor másik felét megvásárolta. A férfi a cselekmény elkövetését tagadta, a szobor hiányzó részeit nem adta elő. A nyomozás tovább folyik.(MTI korrigálva a tényeknek megfeleően)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
13:54 Első világháborús magyar hadifoglyok sírköveit állítják ki egy kazahsztáni múzeumban13:37 Nemzetközi körözést rendelt a volt brit védelmi miniszter ellen az orosz Nyomozó Bizottság13:20 A kutyák és macskák jóllétére is gondol az EU13:02 Ahol a lakosok kezükbe vették a maguk sorsát12:47 Június közepétől az atlantista BBC végre megment minket is a dezinformációktól és a globális bizonytalanságtól12:25 Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, halálos áldozat is van12:08 Munkásokat és rendőröket gyilkolásztak Hondurasban11:49 Tarr Zoltán: két nappal a választások előtt 15 milliárd forint támogatást ítéltek meg11:16 Őrizetbe vették a kubai GAESA holding ügyvezető igazgatójának nővérét az Egyesült Államokban10:59 Rác házelnök a Globsecen: Szerbia nem tekinti testvérének Oroszországot, értékekben az EU-val teljes az összhangban10:42 Bizottsági tagokat cserél a Fidesz10:25 Bizonyos körökben a prostitúcióra kényszerítés jó alap házassághoz10:07 Busz pótolja egy szakaszon vasárnap és hétfő reggel az 1-es villamost 10:01 Novák Katalin saját kabinetfőnöke sem támogatta Kónya Endre kegyelmét09:48 Szombaton mossák a Rákóczi hidat08:53 Agrágminiszter: aszályos időszakban valós veszély az ukrán gabona árletörő hatása08:36 Elásott hordóban találták meg a leváltott belgrádi rendőrfőnököt is érintő leszámolási ügy áldozatát08:21 Drágulhat a műtrágya ára a Hormuzi-szoros blokádja miatt07:57 Péntek reggelre is erősödött a forint07:34 Csökkent az euróövezet építőipari termelése márciusban06:54 Medveszámlálást kezdenek Japánban a megszaporodott támadások miatt22:35 Átnevezik a NEAK-ot, megint Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve22:18 Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett21:57 Olaszország elítéli a Gázai övezetbe tartó segélyszállító hajóraj önkénteseinek elrablását és megalázását21:50 Lángoskérdés21:43 Elismerte a cigány önkormányzat elnöke, hogy előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után 21:32 Két héten belül másodszor támadt emberre a medve Erdélyben, de a román államfőnek a ritkítás fékezése a legfontosabb21:27 Magyar Péter megint idegállapotban követelőzik21:20 A Benes-dekrétumok is bekerültek a buzik és a cigányok mellé az EP állásfoglalásába21:06 Tisza-szurkoló üzletasszony írta a bejegyzéseket Hadházynak a NER-feleségek luxuséletéről21:01 A judapesti gyarmaton szervezhették be Ahmadinezsádot a zsidók20:45 A szén-dioxid hasznosításának lehetőségeit vizsgálják a szegedi egyetem kutatói20:24 Emberölés előkészülete miatt tartóztattak le egy fiatalkorút Borsodban20:08 Putyin: a nukleáris fegyverek bevetése csak rendkívüli, végső intézkedés lehet19:56 NATO-főtitkár: számos tagállam "nem költ eleget" Ukrajnára19:37 Svédországban ratyi-fagyival támogatják a deviánsokat19:13 Feloldotta a román kormány a rendszerváltás idején keletkezett diplomáciai iratok titkosítását18:37 Toroczkai: mutatok egy tárlatvezetést, amelyet Magyar Péter nem mutatott meg! 18:22 Iráni források szerint Hamenei megtiltotta a dúsított urán külföldre szállítását18:04 Zsarolás gyanúja miatt tett feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat17:43 Visszautasították a rendőrök, hogy fenyegetéssel vették volna rá a beismerésre Till Tamás gyilkosát17:14 "Ez a szövegezés SZAR" - jogászi össztűz zúdult a Tisza Párt "lex Orbánjára"16:35 MTI: magyar embercsempész is felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára, a neve: Belaid Mohamed16:26 Felfüggesztették a Metropol nevű szennylap kiadását15:50 Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén15:38 Magyar Péter szerint jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról15:05 Cigány bűnbánat tetten érés után: húszezerért akarta visszaadni a lopott quadot, majd nőverésre váltott14:54 Szerbia és Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodást készít elő14:38 Idegállapot a gyógyszertárban: nem kapott nyugtatót a részeg cigányasszony 14:25 Igazi cigánybűnöző volt a barátnőjét folyton verő, majd halálba kergető Ricsi - ennek ellenére ragaszkodott hozzá a lány14:15 Lengyelország az izraeli belbiztonsági miniszter kitiltását kezdeményezi