Ugrás a cikkhez
A Fidesz megértéssel fogadja az afganisztáni magyar részvétel jövőbeli bővítését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A külügyi bizottság ülésén Szekeres Imre honvédelmi minisztert hallgatták meg. Németh Zsolt közölte: a bővítés élvezi a Fidesz politikai támogatását, hiszen NATO-felhatalmazásban zajló misszióról van szó, ezért semmilyen kifogást nem emelnek ezzel kapcsolatban. Hozzátette: a szakmai felelősséget a kormány viseli. Németh Zsolt kijelentette: a Fidesz a NATO-t ítéli a magyar biztonság legfontosabb garanciájának. Hangsúlyozta: az afganisztáni misszió sikere fontos a NATO és a szélesebb Közel-Kelet biztonsága szempontjából. A tervek szerint a jelenleginél ötven százalékkal több magyar katona teljesít majd szolgálatot 2008-tól Afganisztánban. Így egy időben 290-300 magyar egyenruhás lesz majd Afganisztánban. A magyar katonák látják majd el a kabuli repülőtér irányítását, emellett különleges katonai műveletekben vesznek részt, valamint lesz magyar vezetésű összekötő-tanácsadó csoport is. Továbbra is magyarok vezetik majd a bagláni tartományi újjáépítési csoportot.(MTI)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
12:33 Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított12:23 Felvidéken is megjelent az afrikai sertéspestis - 18 ezer állatot "számoltak fel"12:05 Tüzet nyitott Pakisztán, SH-15-ösökkel lövik az indiai hadsereget 11:40 Állításuk szerint a magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le az ukránok 11:32 Testvére arra számít, hogy XIV. Leó "második Ferenc pápa" lesz11:25 A magyar álláspont képviselete helyett Slava Ukraini!-zott Ruszin-Szendi a NATO-üléseken10:57 Az emberi agy és a zene ritmusának összhangját vizsgálták az ELTE kutatói10:22 Újabb izraeli katonák estek el a Gázai övezetben09:32 Orbán csak tudja: "aki az Európai Néppártban van, annak el kell fogadnia azt, amit a Néppárt mond"09:20 Érdekesen alakul a román kampány: a soviniszta jelölt békét hirdet a magyarokkal, az RMDSZ támogatottja a székely zászló használata ellen foglal állást08:46 Orbán leszavazta, most támogatja: jöhet a magyar kvóta a fociban a Mi Hazánk javaslata nyomán 08:44 KSH: áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2%-kal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket08:27 Észak-Korea taktikai nukleáris töltettel is felszerelhető fegyvereket tesztelt08:04 Orbán: azt hittem, Ruszin-Szendi Romulusz elbujdosik szégyenében07:22 Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy az államtitkár vele reklámozza a KDNP-t06:49 Kínai külügyminiszter-helyettes: nem félünk a kereskedelmi háborútól, de nem is akarjuk azt22:06 A VW vezetett a német elektromosautó-piacon áprilisban21:37 Propaganda-kézikönyv kezdő cionista újságíróknak és biztonságpolitikai szakértőknek21:07 Amerikai bíborost választottak a katolikus egyház fejének 21:02 Kristálydíler cigánybűnözők luxizásának vetett véget - legalább ideiglenesen - több mint száz rendőr és TEK-es Szolnokon 20:44 Trump szerint természetes az a kérés Kína felé, hogy segítsen az ukrajnai háború lezárásában20:22 A holland rendőrség rekordszámú kábítószer-laboratóriumot számolt fel tavaly19:39 Litvánia kilépett a gyalogsági aknák használatát tiltó nemzetközi egyezményből19:16 Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal19:10 Gyengült estére a forint 18:35 Toroczkai: megmutatjuk az őrjöngő "kiilleszkedetteket" - rendteremtés Pilisen 18:32 Ukrán főügyészség: eddig már csaknem háromszáz hadifoglyot végeztek ki az oroszok18:20 Sikerült új pápát választani17:57 A Toyota profitja 3,6 százalékkal csökkent a 2025-ös pénzügyi évben17:34 Nincs már szüksége Gyurcsányra a Fidesznek: visszavonul, elválik, és élvezheti a "jól megérdemelt" pihenést17:24 Agrometeorológia: az Alföld továbbra is szárazsággal küzd16:58 Amerikai nyomásra (?) egyelőre mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint16:21 Az EU a WTO-hoz fordul, ha a tárgyalások nem vezetnek az amerikai vámok eltörléséhez15:55 Többnyire napos idő várható a hétvégén, de vasárnap ismét hidegfront érkezik15:43 A kijevi parlament ratifikálta az ukrajnai ásványkincsekről szóló megállapodást15:36 A Fidesz-frakció Hende Csabát és Polt Pétert jelölte alkotmánybírónak15:30 Megemlékezés lesz a Pongrátz Gergely téren, az '56-os hős szobránál a halálának 20. évfordulóján15:19 Az X török kérésre blokkolta a hozzáférést a bebörtönzött isztambuli polgármester fiókjához14:57 Ausztria az uniós jog tiszteletben tartására szólította fel Németországot14:35 Az Európai Parlament rugalmasabb kibocsátási szabályokat fogadott el az autógyártók számára14:18 Trump: az Egyesült Királysággal kötött megállapodás teljes körű és átfogó13:33 Buzi cigány rabolt ki egy csomagszállító futárt12:46 Putyin: Oroszország és Kína együtt védelmezi "a második világháború történelmi igazságát"