Izrael újratárgyalni kívánja a Németországgal 1952-ben "megkötött" kártérítési szerződéseket.
Rafi Eitan, "nyugdíjügyi miniszter" (hogy erre külön tárcát működtetnek, már mindent megmagyaráz a szerk.) legfrissebb interjújában az érintettek előre nem kiszámított magas (10 éves túlélés) élettartamával és a rohamosan növekvő létfenntartási költségekkel indokolja követelését, amelyet Peer Steinbrück, német gazdasági miniszter izraeli látogatásakor természetesen a napirendre fog tűzni.
Az időpont.
Mikor is csendüljön fel a holocaust-iparosok kasszához parancsoló kürtje, ha nem éppen most? A németeknek most jól megy dolguk, hiszen a mintaúttörőből "keresztény-demokrata" kancellárrá vedlett Frau Merkel regnálását a szintén zenész német média egyenesen gazdasági csodaként tálalja a világsajtó oldalain.
Természetesen elhallgatva a papír türelmességét és az adófizetők gyomrát erősen ingerlő propagandaszólamok "exportvilágbajnok, legalacsonyabb munkanélküliségi ráta, rohamosan növekvő gazdaság" agyat mosó, szűnni nem akaró ismétlése mellett a felszín alatt meghúzódó húsbavágó szociális feszültségeket. Az 1 eurós "job", a 40-80%-os áremelkedés, a növekvő munkaidő, a német szakmunkaerő menekülése, családok szétesése, stb. mindezek nem kapnak helyet a "Presse" hasábjain.
A zsidó "történelmi juss", az arcátlanul behajtott és még behajtandó milliárdok "elosztási "technikájáról" valahogyan Norman G. Finkelstein professzor alapirodalmában (A holokauszt-ipar) kielemzett "Griebetz-plan" jut spontán eszembe...
Idézném az idevágó részletet;
"Miután minden jogi részlet tisztázódott, a Gribetz-plan következőképpen tervezi a 400 millió dollár felosztását:
- Az "elrabolt vagyonok" kategóriájába sorolható pénzösszegekből 90 milliót, nem a holokauszt túlélői, hanem azok a zsidó szervezetek kapnak, amelyek a holokauszt -közösségeket "széles értelembe vett" ápolásban részesítik. A legnagyobb részesedés a Jewish Claims Conference-re esik, amely a Gribetz-plan-t szűnni nem akaró dicséretével vesz körül, "a holokauszt-áldozatok szolgálatában szerzett példátlan tapasztalataiért". 10 milliót tart fenn a plan az "áldozatok listájának alapítványára, amelynek feladata, a náci üldözések áldozatainak és célpontjainak névszerinti azonosítása, archiválása és azok, kutatási munkák és megemlékezések céljára való közzététele." Az alapítvány bázisául, a holokauszt-áldozatok "eredeti kérdőíveinek pótolhatatlan adatait" ajánlja. Ezen "pótolhatatlan adatok"-ban feltett kérdések egyik jellemző válasza, hogy a második világháborút megelőzően, minden hatodik zsidó áldozat (430 000-böl, 71 000) egy svájci számla tulajdonosa volt. Ugyancsak egynek a hat közül Mercédesze és háza volt Svájcban.
- A "kényszermunka" kategóriájában az állítólagosan még élő 170 000 zsidó származású kényszermunkás mindegyike, két részletben kapja meg a kártérítést: 500 dollár előleget, ha az óvásokat tárgyaló jogviták végleg lezáródtak, és megint "maximum" 500 dollárt, amikor a hír nélküli folyószámlák ügyében minden kérelmet feldolgoztak. Valójában a 170 000-es szám erősen túlzott, és az is kétesnek tűnik, hogy sokan a még élő egykori zsidó kényszermunkásból egyáltalán képesek lesznek, az első részletfizetés átvételére, nem is beszélve a másodikról. A kérvényeket Jewish Claims Conference dolgozza fel, amely - mint a fennmaradó kártérítési összegek legfőbb haszonélvezője - minden visszautasításból csak profitálni fog.
- A "menekültek" kategóriájában az arra jogosultak, hasonlóképpen a "kényszermunka" esetéhez, kétszeri fizetésben, mégpedig 250 és 2500 dollár között részesülnek. Az "eredeti kérdőíveinek pótolhatatlan adatai"-nak alapján, kb. 17 000 személy nyújtotta be jogosultsági kérelmét. Minden valószínűség szerint, ennek a 17 000-nek csak egy töredéke tudja igazolni jogosultságát (a Conference dönt itt is) és még kevesebben lesznek azok, akik a pénzt át is tudják majd venni.
Ezáltal, Griebetz-plan alapos elemzése csak megerősíti a 3. fejezet legjelentősebb érveit. Rámutat arra, hogy a holokauszt-ipar által koholt ürügyek, amelyekkel a svájci bankokat egy visszakövetelhetetlen előzetes kártérítésre kötelezték, hamisak voltak és az is nyilvánvaló, hogy a náci tömegirtások - direkt vagy indirekt módon - tényleges áldozatai közül kevesen fognak a svájci bankok által rendelkezésre bocsátott kártérítésekben részesülni. A holokauszt-ipar további megegyezéseinek vizsgálata sem vezetne más eredményhez. A Gribetz-plan kivitelezési tervezetében ott rejlik a holokauszt-ipar dugipénze. A svájci pénzösszegek nagy része majd csak akkor kerül szétosztásra, amikor a túlélőkre már csak egy maroknyi embercsoport emlékeztet. Mikorra a túlélők már mind elköltöztek, akkorra hatalmas pénzösszegek gyarapítják a zsidó szervezetek trezorjait. Már nem lep meg talán senkit, hogy a holokauszt-ipar egyhangúan éljenezte a Griebetz-plan munkáját"