Kedves Magyar Testvérem!

Nem azért válaszolok kortársi nyílt leveledre, mert vitatkozni akarok Veled, hanem mert szeretném a leveledben felfedezett félreértéseket tisztázni, és keresem azt, ami a megosztottság helyett egyesít minket. Magyarként, a Te magyar testvéredként nyújtom kezem Neked és minden magyar Testvéremnek egy idegen országból.

Szeretném, ha tudnád, ha tudnátok, legtöbbünk nem azért került el otthonról, mert árulóvá lettünk, vagy azokra az otthon állítólag meg nem kapható „értékekre” vágytunk volna, amikről Te említést teszel. Kérlek vedd észre, hogy azok többsége, akik az általad leírt, valójában gyurcsányi-cionista életformára vágynak, azok otthon is megkaphatják azt, csupán annyit kell tenniük, hogy felsorakoznak a gonoszság cionista lobbijába. Ez a minket kiközösítő lobbi viszont nemzetközi szinten létezik és nemzetközi szinten megoszt minket, magyarokat. Azt gondolni, hogy minket a köztünk lévő határok osztanak meg, tévedés, és sok jóhiszemû magyar belesétál e csapdába, ahogy azt a Te leveled is mutatja.

Szeretném, ha tudnád, minket ugyanaz a gonosz lobbicsoport számûzött külföldre, mint aki rabszolgasorsban tart téged odahaza. Mi az öngyilkosság, éhhalál és a koldussors elől menekültünk külhonba, mert odahaza legnagyobb szorgalom és több diplománk ellenére sem találtunk munkahelyet, illetve ha találtunk, azt is csak éhbérért vállalhattuk a zsidók rabszolgájaként. Munkánkkal csak tovább gazdagítottuk a zsidó lobbik vagyonát, s eközben csak prolongálta kicsit a koldussorsa jutásunk és éhhalálunk, de meg nem szüntette azt mint perspektívát. Hogy tudd, még ha leghalványabb vágyunk is lett volna a gyurcsányi-cionista „értékeket” és „Pamela Andersonokat” hajkurászni idekint, akkor sem tehetnénk meg, mert sem időnk, se pénzünk nem lenne ilyesmire idekint sem. Nem drága autókat és luxust kergetünk sem otthon, sem itt - és nem is akartunk soha -, csupán arra a minimumra vágyunk, amelyen emberhez méltó életet lehet élni. Hogy tudd, az élet itt is drága - nekünk, a Nyugat által szándékosan Európa négerévé tett kelet-európaiként, sokkal drágább és sokkal nehezebb, mint az ittenieknek, de legalább lehetséges.

Egy dologban nagyon is igazad van. Nagyon is fáj nekünk, hogy Hazánktól elszakítva kell éljünk, a fájdalom szívünket tépi minden éjjel s minden nap. Viszont egyikünk sem hitte vagy remélte egy percig sem, hogy „bajait” otthon hagyta. Ha egy napon észretérten, a saját szenvedésen túl Te is meglátod testvéreid szenvedéseit, vagy a koldussors és öngyilkosság elől majd Te is kitántorogsz nyugatra, biztosan megérted e szavaim.

De bárhogy is legyen, én azt kérem, ne azt keressük, ami elválaszt minket, hanem azt, ami összetart, mert nagyon sokan éppen idekintről segíthetünk a legtöbbet Nektek is, a mai idők felfokozott küzdelmében. Keressük egymás megértését: a minden magyar minden magyar iránt érzett ősi szeretetét, amelynek erejével elérhetjük, hogy egy szent napon együtt ünneplünk majd, örömkönnyekkel, s átölelve egymást egy olyan Hazában, ahol ezután nemcsak halnunk, de (túl)élnünk is lehet.

K. József