Ugrás a cikkhez
Reklám

Tíz napja még bizonytalan volt, hogy Theresa May utazik-e Brüsszelbe, a választáson ugyanis meggyengült. Azóta a szakértők arról beszélnek, hogy kemény helyett inkább puha Brexit lesz. A Századvég Alapítvány kutatója szerint Nagy-Britannia hátrányos helyzetből kezdi meg a tárgyalást az Európai Unióból (EU) történő kilépéséről.

Theresa May úgy futott neki az előrehozott választásoknak, hogy száz, akár százötven fővel több helye lehet majd a parlamentben a konzervatívoknak, ám a választásokon kiderült, hogy nem hogy többséget nem tudtak szerezni, hanem kisebbségbe kerültek – magyarázta Pócza István, a Századvég Alapítvány kutatója az M1 Ma Reggel című műsorában, hozzátéve, hogy meglehetősen hátrányos helyzetben vannak a britek a tárgyalások tekintetében, hiszen egy erős támogatottsággal bíró kormányzó párt jelentősebb eredményeket érhetne el.

Kiemelte: az Európai Unió számára így egy előnyös helyzet alakult ki.

A szakember úgy fogalmazott, többen is azt várták, és az elemzők többsége most is arra számít, hogy Theresa May le fog mondani; még Boris Johnson támogatói is egyre inkább David Davist szeretnék miniszterelnöknek. May ugyanakkor az uniós tárgyalásokat végig kívánja vinni – emelte ki.

Az uniós tárgyalások első napján előreláthatólag felvázolják majd a menetrendet, mégpedig úgy, hogy az az Európai Unió számára kedvező legyen, és majd csak később tárgyalnak olyan kérdésekről, amelyek a briteknek fontosak – fejtette ki Pócza István.

A britek esetében komoly taktikázás folyik a szakértő szerint, hiszen a vámunió fenntartásának irányába kezdenek mozdulni, de egyes elemzők szerint mégis a Hard Brexit valósulhat meg – emelte ki Pócza István.

A britek az elmúlt évtizedekben az uniós centralizációs törekvéssel szemben határozott ellenerőt képeztek és a nemzetállamok Európájának irányába próbálták az integrációt fenntartani. Mind a francia, mind német részről egyértelműen olyan megállapítások hangzottak el, hogy a britek hiányozni fognak, de ha ezt a tengelyt nézzük, mely az uniót a centralizáció irányába kívánja mozgatni, akkor Németország és Franciaország esetében ez hosszú távon előnyös lesz, hiszen olyan külső tényezőtől tudnak megszabadulni, mely megakadályozta őket abban, hogy a centralizált Európát el tudják érni – fűzte hozzá Pócza István.

(Híradó)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából