A reálpolitikus a társadalom nagy ingyenélője. A reálpolitikus kielemzi a sajtóhíreket, simulékony módon keresi a média jóindulatát, ph semleges radikalizmusával segíti az félrevezetett közvélemény vakrepülését. Óva int mindenfajta meggondolatlanságtól. Számára a meggondolatlanságot és a provokációt a határozott tettrekészséget jelenti. A reálpolitikusnak az esemény, pláne a váratlan esemény maga a katasztrófa.

Teljesen mindegy mi a történés célja és értelme: először mélyen elítéli, ritkábban hallgat. Vár. Sunnyog néhány órát, majd látva a sajtóvisszhangokat csendben visszaúszik a fősodorba. Széttárt kezekkel mentegetőzik ha kell, ugyanazt az eseményt egekig dicséri, később publikál, elemez, ha kell mea culpázik, megbocsájt és várja a megbocsájtást. Utólag jótanácsokat osztogat, mert a tettek mezején tehetetlen és szánalmas. Elhatárolódik azzal, hogy nem tudta mi történik, pár nap múlva azonban dicsekszik és babérokra tör.

A reálpolitizálás nagy ajándéka hogy felmenti a gyávát tehetetlensége alól, lehet hivatkozni rá, hogy mi miért nem sikerült, titokban együtt lehet örülni az áldásos status quo-nak. A reálpolitikus tündöklése a legbiztosabb jele a társadalom gyengeségének, mindannyiunk lustaságának, mert magabiztos és tudja: nem kergetjük világgá. Hagyjuk szájhősködni egy radikális társadalmi változás küszöbén. Egyesek vélt sérthetetlenségükben önmagukat a forradalmi eseményekek politikai szárnyának mondják, majd ugyanazok-mint olvashattuk az MNB 2006 Orbán Viktornak címzett petíciójában,- nem győznek dicsekedni, hogy alig tudták békés mederben tartani az eseményeket a Kossuth téren szeptember 17-én.

A reálpolitikus taktikusan jobb- és baloldali politikai hullákon köszörüli a nyelvét, mert tudja, azokat lehet szapulni, ugyanakkor ingyenreklámot is biztosít számára, számukra. A reálpolitikus legjobb barátja a reálpolitikus. Nyilvánosan egymás torkának ugranak, majd öt perc alatt elsimítják egymás között a „félreértést” egy pohár kristályvíz mellett. A reálpolitikus pártfüggetlen. Legyen jobboldali, baloldali, kommunista demagóg vagy Kossuth téri moderátor. Mindegy. Nem az ország sorsa érdekli, hanem önmaga dicsősége és a hatalom. Akármilyen hatalom.
Ezért veszélyes, mert a gátlástalan demagógiájával kiirtja a nemzet önvédelmi reflexeit. Nem mer, nem is akar kockáztatni magasabb célokért, mert abba tehetségtelensége miatt belebukhat, esetleg elveszítheti vagyonát. A reálpolitikus a média kedvence, mert következmények nélkül lehet idézni és félremagyarázni mindazokat a súlytalan mondatokat, amelyekkel operál.

Mondjuk ki bátran: A forradalom nem politika, hanem személyes, korlátok nélküli áldozatkészség. A forradalom rövid és katartikus, ott nincs taktikázás és sunnyogás.
A taktikázás és sunnyogás tette azzá a Kossuth téri eseményeket, amivé lettek. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobra között.

Ha visszatekintünk a történelemben, és ha csak a realitásokat vesszük alapul, már régen múlt idő lenne a magyar a Kárpát-medencében. Nekünk az évszázadok során nemcsak a hódítók ellen kellett megküzdenünk, hanem a realitások és a javunkat akaró „reálpolitikusok” ellen is. Minden bátor kezdeményezésnek a gátja, ha addig merünk nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. Vigyázzunk, mert ha megjelenik egy színpadautó szalmakalappal, és hangosbeszélőn figyelmeztet egy barátságos alak, hogy rövid a takaró, akkor az, vagy reálpolitikus, vagy áruló.

Tatár József