Ugrás a cikkhez
Reklám

Hétfő délben Orbán Viktor és Tarlós István közös, rendkívüli sajtótájékoztatót tartott. Bejelentették, hogy elemzésük szerint Magyarország szociális válságba sodródott, ráadásul ez sokkal gyorsabban mélyült, mint azt várták volta, ezért a Fidesz létrehozza a Polgári Szociális bázist, amely úgymond "a leszakadók és kiszolgáltatottak" védelmét szolgálja. Emlékezetes: a legnagyobb "ellenzéki" párt 2002-ben Demokrácia Központot hívott életre, amelynek feladata a kormányzati törvénytelenségek áldozatainak védelme lett volna. Az elmúlt 5 évben - különösen tavaly óta - esetek százaiban kellett volna eljárnia a Központnak, de a fideszes sóhivatal helyett a Nemzeti Jogvédő Iroda és más civil szervezetek álltak ki konkrét tettekkel az emberi jogokért. A Kuruc.info jóslata: a Polgári Szociális Bázis pontosan ugyanennyire fogja segíteni a szocionista rezsim által nyomorba döntött milliókat: pofázás lesz, más semmi. A Fidesz semmiféle segítséget nem nyújtott az ősszel bevarrt hazafiak 99%-ának, még annak a katonának sem, akit puszta részvételért a tüntetéseken letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Orbán Viktor pártelnök szerint az eddig működő szociális rendszert, az úgynevezett szociális hálót a politika maga mögött hagyta, a hálót szétszaggatták, az emberek háromnegyede kiszolgáltatott lett.

A következő időszakban ezért a párt legfontosabb célkitűzése lesz, hogy létrehozzák a Polgári Szociális Bázis elnevezésű kezdeményezést, amely egy alulról építkező szövetség: a leszakadó középosztály, a kiszolgáltatottak és a rászorulók szövetsége. A pártelnök szerint fontos, hogy a szociális bázis kezdeményezését a népszavazással összekapcsolják, élére pedig egy erős vezetőt helyezzenek, aki meg tudja jeleníteni a népszavazás alapgondolatát. A szövetség vezetője várhatóan Tarlós István lesz. Mint azt Orbán leszögezte, Tarlós nem kampányfőnök lenne, hanem a népszavazási kampány politikai vezetője.

A Fidesz pártelnöke úgy érvelt, a népszavazáson túl az országnak új gazdaságpolitikára is szüksége van, amely alapját képezi a későbbi új Szociális Hálónak. Orbán azt mondta, "szociális piacgazdaságon nyugvó szociális hálót kell felépíteni, amely középpontjában a megélhetési költségek kordában tartása áll". Ezek létrehozásához az első és legfontosabb lépés a népszavazás. A pártelnök úgy látja, hogy Magyarországon az tapasztalható, hogy egyre nagyobbak az életszínvonalbeli különbségek, amelyek az elszabaduló árakból és a megélhetési költségekből adódnak.

Tarlós István leszögezte, egyelőre még hezitál Orbán felkérésén, és csak akkor vállalja a népszavazás politikai vezetését, ha különböző, elengedhetetlen feltételek teljesülnek, de annyit már elöljáróban elárult, hogy a népszavazáshoz kötődő szövetség nemcsak a párt tagjaiból fog állni, hanem reményei szerint a társadalom minden rétegéből és a párton kívülről is csatlakoznak hozzá.

Orbán Viktor újságírói kérdésre hozzátette, reméli, hogy az Alkotmánybíróság pozitív döntése után rögtön megkezdhetik a népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtést, amely legfőbb célkitűzése, hogy ne csak a minimálisan szükséges 200 ezer aláírást tartalmazza, hanem sikerüljön több mint 1 millió fő fölötti támogatást megnyerni. Továbbá céljuk, hogy a kampányköltségeket csökkentsék, ezért a Fidesz népszavazási kampányát önkéntesekre fogja építeni, mert Orbán szerint ez a legtakarékosabb, leghatékonyabb, legemberibb módja a kampányolásnak. Magával a népszavazással kapcsolatosan is van néhány javaslatuk, amely a voks összköltségét csökkentheti. Ezeket részben már eljuttatták a megfelelő szervekhez.

Egy másik újságíró kérdésre, amely Zuschlag János ügyével volt kapcsolatos a pártelnök csak annyit mondott, "Zuschlag János ügye a korsó és a kút tipikus esete".

(Stop nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából